Pátzay Pál (dedikált) [antikvár]

Pátzayné által dedikált példány.
Falusi gyerek voltam, falun nevelkedtem. Rokonságunk városba szakadt része rendszerint nálunk nyaralt. Így történt egyszer, hogy egyik unokafivérem furcsa formájú cipőben érkezett hozzánk. Mondta, hogy Amerikából való a cipő. Amerikáról csak annyit tudtam, hogy már régebben persze, Kolumbus Kristóf fedezte fel. Új világ, angolok laknak ott. Angollal még sohasem találkoztam, éppen csak egy angol kutyát ismertem - egy bulldogot. Nos hát, az a bulldog éppen olyan módon hasonlított a mi kutyánkhoz, mint ahogyan a Karli cipője hasonlított a mi cipőinkhez. Nem akarom elnyújtani a történetet, annyit azonban még meg kell mondanom, hogy képzeletem szüntelenül foglalkoztatja a különös párhuzam, és gyötrő vágyat éreztem egy ilyen bulldogcipő után. Karli elvitte a cipőjét, és a nyár is elmúlt. Egy őszi napon, egyedül csatangolva a szőlőhegyen, felmerül bennem a cipő emléke, s mert egy csorbult határkő egy kicsit mintha máris emlékezett volna rá, egy ócska kőműveskalapáccsal kivertem belőle az amerikai cipő formáját. Mondhatatlanul boldoggá tett a bulldogcipő emlékének kőképe. Valami diadalérzet ünnepelte bennem a cselekedetemet. Derengett bennem olyan érzésnek a tudata is, hogy többre becsülöm a kőképet, mint a vágykeltő tárgyat magát. Ma is meghatódottan gondolok erre az emlékre: az ősszobrász élménynek emlékére. Úgy látszik hát, hogy az ősi szobrászi cselekedet ilyen vágyteljesítés. Elmesélem legelőbb való emlékemet, ennél messzebb nem is tudott visszanyúlni emlékezetem. Gördülő kocsiban fekszem, hanyatt. A felettem terpeszkedő fák ágbogának változó rácsozata meg a levelek billegése szórakoztat. Egyszer csak fölém hajlik valaki idegen. Ellenemre van ez a közeledés. Elhárítanám vagy kitérnék, de késő. Ahogy közelít, irtóztatóan növekedik. Rémület dermeszt, az arc formáinak az a hegy-völgy monstruma már eltakarja előlem a világot. Csak ő van már, a roppant méretű orr-szem-száj dudorodásainak kusza káprázata. Önvédelemre feszülök, és öklömmel teljes erőből - kicsi egér - beleütök ebbe az eltaposó elefánttalpba. Könnyeim akváriumából látom, hogy távolodik. Úgy látszik, győztem. Később egyszer az első mozimutatványok csodája, a szemben robogó mozdony ijedelme bukkantotta fel emlékezetembe a plasztikus támadásnak ezt az emlékét. A környező világ rám rontott, és gorombán megmagyarázta plasztikus mivoltát. Cselekvéssel feleltem a támadásra. Valószínűleg ebben gyökerezik, hogy szobrásszá lettem. Pátzay Pál