Pepitatestű Gombóc kalandjai (dedikált példány) [antikvár]

Első fejezet . amelyben Hősünk színre lép, és ebneséli, bog}'an cserélt gazdát húsvétkor Kiderül ráta, bog}' nem szereti, ha az ég felé hajigálják. Boldogságára a hol-ilyen-hol-olyan kalapos vasutastól igazi nevet kap Kilenc hattyút ringató tavon innen és a Kapirgálódombon túl, az illatozó Hársfaerdő kellős szélénél éldegélt egy javakorabeli vasutas, akinek csuda érdekes botja volt, a végén lapos-kerek nemtu-dommivel. És amikor ezt a magasba tartotta, megálltak a vonatok. Vagy gurulni kezdtek, ha épp álltak. Hősünk a kökénybokor alól kandikált a sínmesterre, úgy is mondhatnám, talpfaőrre, s noha tetszett neki a mutatvány, szájat tátani lusta volt őkelme. Ám ha jobban belegondolok, az is lehet, hogy egyszerűen csak kifárasztotta a hosszú vándorlás, míg a tüskés-szúrós bokorba ért. Útközben alaposan megéhezett, s tömte volna bendőjét seherezádékaláccsal, holdraforgómaggal, mert ezekre gyöngyharmatszörpöt inni a legpazarabb dolog a világon. Ilyen ínyencségek azonban az illatozó Hársfaerdő kellős szélénél nem teremnek se bokrok ágain, se másutt, hiába is indult volna keresésükre. Csoda-e, hogy egyre hangosabban korgott a gyomra? Egyáltalán nem az.