Poison of Love [antikvár]

A konyhaasztalnál ültem, és teljcs lelki nyugalommal lapátoltam be a gyorsan összeütött ebédet, amikor apa berontott a hátsó ajtón. - Pakold össze minden fontos cuccod, indulnunk kell! - zihálta, azzal már robogott is a ház alagsorában kialakított laborjába. Néhány másodpercig a villám hegyére tűzött krumplit bámulva merengtem édesapám még tőle is szokatlanul heves belépőjén. A laborból kiszűrődő üvegcsörömpölés és fémállványok borulásának éles zaja hallatán lassan feltápászkodtam az asztaltól, hogy kiderítsem a felfordulás okát. Apa kis híján nekem rohant, ahogy komótosan kiléptem a konyhából. - Nat! Nem hallottad? - kiáltott. - A nyomunkban vannak! - Kik? - kérdeztem, még mindig bambán, de ezt a döbbent bárgyúságot már nem is annyira apa lángvörös és izzadt ábrázata váltotta ki belőlem, hanem a kezében szorongatott, igencsak vin-tage pisztolynak látszó fegyver. ElsŐ pillantásra egyértelmű volt, hogy saját magának eszkábálta össze, és bármit is lő ki, az nem egyszerű töltény. - Natalie, az ég szerelmére! Menj pakolni! - Sosem szokott kiabálni velem. Húszcentis fegyvert szorongatni pedig még kevésbé. Itt bizony nagy a baj. Bár ez már akkor leeshetett volna, mikor az imént vörös arccal, dúvadként berontott az étkezőbe. A szobám felé iramodva felkaptam a nappali kanapéján szunyókáló macsekomat. Feltehetően életmentő tettemért az volt a hála, hogy az összes karmát a kézfejembe mélyesztette. - Adrián! - csattantam fel legalább olyan idegesen, mint apa az előbb. A macskát nem igazán hatotta meg a dolog. 6 /ti^ ((/^^s^mm