Rembrandt-megközelítések [antikvár]

Uti jegyzetek 2000. december (Rembrandt nyomában) i,' Súlyos, ólomszürke égbolt alatt, hegyes, vékony, szél fújta esőszálak között futott Bécs felé a vonat. A szerelvény egyik legkopottabb, legzsúfoltabb kocsijában, melynek ablakain nem lehetett kilátni a párától, magyarok ültek. Szegényes megjelenésű, rendetlen arcú és mozgású, de alapjában véve csen- | des, jó magaviseletű társaság. A többi kocsi szinte üres. Eseménytelen út, eseménytelen határátiépés, í'; mtinellenőrzés. A vámosok nem kérdeznek semmit, í; és a csomagokra sem kíváncsiak. Az sem érdekli j őket, hogy az ellenőrzés alatt a mellékhelyiségben tartózkodom. A Westbahnhof előtti szélesen elnyúló tér üres, távolabb vasámap délelőtti sétLók csoportjai. Az első emlékmű, aminek szinte nekiütközöm, a század-forduló bécsi polgármesteréé, akire - az aranyozott betűk tanúsága szerint - meleg szeretettel és köszö- . nettel emlékeznek az oszlopot állíttató bécsiek. ' A vasárnapi sétálók unhatják a pályaudvarról í érkezőket, és kérdésre kérdéssel felelve tudakolják i' tőlem is, hogy honnan jöttem. (A környéken meg- j lepően sok volt a külföldi, különösen az arab.) Vagy ;' tíz éve nem jártam Bécsben, egy kiállítás kedvéért szálltam le a vonatról. Villamossal döcögök a Schönbmnn irányába. Egy beszédes, barátságos, osztrák öregúr végül útbaigazít, és kíváncsian megkérdezi, honnan jövök.