Részletek egy káderlapról (dedikált példány) (Fábry Sándor könyvtárából) [antikvár]

Mit is írhatnék? Mit is írhatnék, az elfogultság vádját kikerülendő, a gyermekkori barátról, a publicistáról, a költőről, a humoristáról, a szórakoztató szórakosgatóról (a Fakírról)? Hogy ízig-vérig művészalkat, vidám bohém, mindenfajta társaság és társalgás állandó középpontja még hallgatásával is? Hogy halálosan komoly, a humorban, költészetben tréfát nem ismerő? Hogy az életben színjátszásra, alakoskodásra még alapvető, gyermeki szinten sem képes, a műszaki dolgokban, az élet realitásaiban a nevetségességig kétbalkezes-esetlen, de a műveiben száz meg száz alakot öltő kaméleon, határozott, logikus, a realitásokat tisztán látó, olyan asszociációs képességekkel rendelkező (de inkább megvert) alkat, akihez foghatót keveset ismerek? Hogy sérülékeny művészlélek, akit éppen ez a láthatatlan páncél, a művészet páncélja-pajzsa óvott meg ezidáig a végzetes, a halálos sebtől? Hogy társasága ennek ellenére hosszabb távra mégis elviselhetetlen, hiszen állandóan ég, működik, akárcsak egy tűzhányó, a Föld mélyének kincseit, de lávát, füstöt, köveket és hamut is szórva környezetére, még álmában is veszélyesen, mégis nélkülözhetetlenül? És mit írhatnék erről a kötetről, amely kicsinyke, de veretes keresztmetszete Frank György művészetének? Semmit. Mert amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Beszéljen a mű...