Érinteni az eget (dedikált) [antikvár]

Piroska Rentsch nyolc éve Németországban élő magyar költő. Költészete ebben a nyolc évben bontakozik ki. Verseinek élményei a gyermekkori emlékekben, a nagyszülők meleg ölelésében, az Alföld szegény, de emberségben gazdag környezetében, az előtte kinyíló és őszinte rácsodálkozást kikényszerítő természetben gyökereznek. A versek ujjongva, gyötrődve, reménykedve törnek elő, melyeket eddig a "létfenntartás parancsoló ösztöne" beléfojtott. Magáról így vall: "1950. május 9-én születtem a szikvirágos rétekről illatozó Alföldön, a pusztai szél ringatta Püspökladányban. Gyermekkorom összefonódott a mindig csodált végtelen természettel, benne éltem, együtt vele. Szerettem - és ma is szeretem - ezt az egyszerű falusi légkört, az emberek természetes, nyíltszívű, közvetlen megnyilvánulásait, a vályogból épült nádfedeles, parányi ablakos házaikat, a hosszú, kanyargós utcákat, az egyszerű járdáknak a köveit, melyeket gyakran számolgatva, csak másodikra, vagy a harmadikra lépve jutottam el a házunktól a messze lévő iskoláig... A szegénység soha sem zavart, sőt! Megtanított harcolni, fennmaradni, kibontakozni. Csak a falak zavartak, az ütközések, a 'kis emberek' mindenkori kiszolgáltatottsága, a kénytelen-kelletlen megalkuvások. A nehézségek ellenére ösztönösen úgy alakult életem, hogy vágyaim alapkövére építkezve az emberek testi-lelki gondjaival, gyógyításával foglalkozhattam." Verseibe az itt "megszerzett" érzékenységet menti át. Finom, nőies rezdülésekkel írja azokat: a gyermekkort, a mindenkori belső küzdelmeket, a költői megszólalás parancsoló kényszerét, fohászait a hitről, a szerelem ujjongó élményét, és a természet állandó megújuló csodáit. Őszinte, gyötrődő-ragyogó szavak a vers kényszerítő és szükséges abroncsaiban: a tiszta vágy szólal meg, a hit, amely valóban érinteni akarja az eget.