Sinkó István (dedikált példány) [antikvár]

A huszadik században a festészet sokáig el volt tárgy nélkül is. Az a pozitivis-ta gőg amit az impresszionisták a tudományok oldalvizén a művészetbe hoztak, amegismerés részévé (is) tette a képzőművészeti újítást. Festeni, szinte tudományoskísérlet. A század- és ezredvégen ismét erősen érvényesül a művészetben a tény,hogy az ember spirituális lény. A művész világhoz való viszonyának ez döntő ele-me. Ha például a művészi képet csinál", akkor azok a hagyományos rezonanciákkezdenek megszólalni, amelyekről a modernek tudtak - és néha a régiek is erez-ték, hogy a téma és a művész lelkének összhangzatából támadnak alkotó energiáik. Ebből az alkotás-lélektani mérlegbe a festő tudása a piktúra történetéről, vagyéppen saját családjának privát története éppúgy belejátszik; mint az emberi tudás-nak a kollektív tudattalanban rejtőző, igazan csak a művészet számára hozzáférhe-tő forrásai.Sinkó István Budapesten alkot, az ő képeiben ott lakik az egyetemes műtörté-net Magyarországról felmérhető, belátható ismerete. Sinkó naprakész ismerője mű-faja történéseinek. Fontos, hogy ez a város - az Osztrák-magyar Monarchia egyikcentruma volt. A három főváros egyike - Prágát is ide értem -, ahonnan a biroda-lom összeomlásakor a modernitás szétáradt, előbb Európában, majd az egész nyu-gati civilizációban. Sinkó átéli a várostörténet eme vonatkozásait. Miközben a Sinkófamília felmenői is ott vannak e képletben és képeiben: a grafikus és zeneművészszülők öröksége, egy magaskultúra nyomai a Monarchia művészetének romjai kö-zött.Évtizede már, hogy magától Sinkótól egyszerre zenét is hallunk és képeket islátunk: leépült épületrészeket és benne élő/halott antropomorf hangszereket.Mind a háznak, mind a vonósoknak köztudottan lelkük van. A festő és a közön-ség spirituális potenciája nemzi, illetve élteti ezeket a szimbolikus tartalmakat.Sinkó képeinek a kollektív tudattalanból származó és ott ható elemei közül a házés a hangszer szimbolikája a kultúrának tradicionálisan magas szinten átszellemí-tett töredékei. Ezeket akár lajstromozni is képesek vagyunk:Sinkó házai és hangszerei festett szarkofágok. Egyrészt René Magritte szür-realista átirataihoz hasonló értelemben. Másrészt ebben a sűrített tok-formában aza láda is benne van, amelybe az ókor népei a túlvilág hajóját és a túlélés bárkájátis belelátták a halott Osiris, a gabona, a Nap és a holtak istene a Nílus vizén úszottSinkó képein mintha az a rettegés is megjelenne, hogy a feltámadó isten előbb éb-red fel a szarkofágban, mint ahogyan a rítusban kellene, és felismeri koporsóbazárt, lehetetlen helyzetét. Analógiát mutatnak a képek a néhai birodalom-rom kuturális helyzetével: a kifinomult vonós hangszerben ráismerünk öröklött (mihaszna?) tudásunkra, és zeneként, szinte halljuk az összeomlásra kárhoztatott Budapestmuzsikáját is, meg az eresztékeiben rogyadozó bárkát és a tetszhalott ébredéséneksóhaját a leszögezett ládában. Halljuk a szétszabdalt, toldott-foldott pesti házak nyögését.