Soma (dedikált példány) [antikvár]

Részlet:Szépséges kora őszi reggelre ébredt az erdő. Először csak halvány, piciny körvonal rajzolódott ki egy rezdülő szamócalevélen. A terebélyes tölgy tekintélyes lombkoronája is érzékelhető lett. Keleten nesztelenül megnyílt egy végtelen széles fátyolajtó. Rózsásan derengő fénykörbe burkolózott minden a bűvös hajnalon. Néhány szívdobbanásnyi idő múlva valamennyi dombot, facsoportot sejteni lehetett. A föld elvált az égtől. Ekkor csipogott fel elsőként alig hallhatóan egy facsúcson ébredő madát. Talán még álmát látva beszélt. Mintha azt mondta volna: szép! Hangját meghallotta és messziről válaszolt többször is egy másik: gyönyörű, gyönyörű! Ezután már minden irányból megszólaltak társaik egyre hangosabban cserregve, csivitelve: ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek! A magasban ébredezők hangjára a vastag törzsű fák tövében megreccsent egy-egy ág. Bokrok védett, meleg vackaiból neszezés hallatszott. Egyszerre fényesen, kitárt karokkal átszaladt az erdő sűrű párát lehelő fái közt az első napsugár. Mindenhová bekukkantott. Harmatcseppek ezreit használta lámpásnak, hogy a még álmos, árnyékos bokrok, zegzugok mögé betekintsen. Pókhálókon hintázott, onnan szaladt tovább. Mélysötét, hideg leheletű rejtekekről villantak vissza rá dacos, lila tűzben égő szempárok. Aztán gyorsan eltűntek, mint a lidérc. Ekkorra már fényözön árasztotta el az erdőt, enyhe szellő simogatott meg mindent. Tarka pillangók játszadoztak, a szellő puha köpenyébe kapaszkodtak, úgy csapongtak a tisztások felett. Mindenki rendbe szedte magát, készült az új napra. Ki-ki elindult tervezett útjára, elvégezni napi munkáját. Élelmet szerezni családjának, rendbe szedni háza táját, kinek mi fontos ezen a csodálatos színpompában ragyogó kora őszi reggelen.