Sütő András drámatrilógiája (dedikált példány) [antikvár]

I. SÜTŐ ANDRÁS DRÁMATRILÓGIÁJÁNAK KRITIKAI FOGADTATÁSA A hetvenes években írt Sütő-drámák, különösképpen a trilógia kritikai fogadtatásának áttekintését kettős meggondolásból tűztem ki célul tanulmányom bevezető fejezetében. Egyfelől jelezni és összefoglalni szándékoztam e művek értelmezésének azokat az alapvető tendenciáit és eredményeit, amelyek meghatározó szerepet játszottak a Sütő-trilógia irodalomtörténeti helyének kijelölésében. Ugyanakkor viszont, ezzel párhuzamosan, fel kívántam villantani vizsgálódásaimnak azokat a premisszáit és végkövetkeztetéseit is, amelyek nem mindenben egyeznek az irodalmi köztudatban e művek kapcsán kialakult és rögzült képpel. Visszatérő törekvés az egyszerű ismertetés szándékán túllépő kritikai reflexiókban, hogy a szerzők valamilyen formában értelmezni próbálják e műveknek azt a sajátosságát, amely leginkább a szereplőstruktúra szintjén tűnik szembe: e drámák cselekményének középpontjában nem egyetlen főszereplő jelenik meg, hanem szoros baráti vagy testvéri viszonyban álló főszereplő-pár. Mindhárom mű szituációját az tölti fel helyzeti energiával, hogy e párokba rendeződött főszereplők a drámák cselekményében megjelenő hatalmi objektivációkkal, azok képviselőivel és megnyilvánulásaival szemben merőben eltérően határozzák meg önmagukat. A feltétlen engedelmesség pólusát megjelenítő szereplő értékrendje természetszerűleg a status quo fenntartásához kötődik, önigazoló törekvéseiben mindig a kisebb vagy nagyobb közösség adottságőrző reflexeihez kapcsolódik, ezeket abszolutizálja.