Suzanne Szász fotóművész (dedikált példány) [antikvár]

A KIÁLLÍTÁSRÓL Suzanne Szász munkásságának legfontosabb része a gyerekekhez kapcsolódik. Könyvei, riportjai, képei a gyerekek életének, környezetükhöz való viszonyának megmutatására vállalkoznak — összhangban az újabb fejlődéslélektani, kommunikációelméleti kutatásokkal — a fényképész, a képet készítő ember szemszögéből. A mosoly-albumokhoz, egyhangú, családi unalmat árasztó gyerek-fotókhoz szokott szem és fantázia — megnézve e kiállítás képeit — rádöbbenhet saját tunyaságára, valamint a kép-sémákban rejlő megszokásra, s ezáltal új problémákhoz juthat el. Szász kiindulási alapja nem az, hogy többet tud és elképzelései vannak a gyerekek világáról, elvárásai feléjük, hanem hogy többet szeretne tudni, a gyerekek világról való elképzeléseire kíváncsi s elvárásait önmagával szemben kívánja érvényesíteni. A fényképezőgép lehetőségeivel élve a gyerekekről, a fényképezésről, a kommunikáció sajátos formáiról ad új információkat. Fotó-használata mentes minden agresszív, leskelődő hajlamtól, célja, hogy a fényképezőgép ottléte, állandó jelenvalósága természetessé váljon. Az ellesett pillanatokat, erőszakolt pózokat — a fényképezőgép mögött és előtt lévő ember e jellemző gátlásait — egyenrangú kölcsönviszonnyal próbálja helyettesíteni. Arra tesz kísérletet, hogy a fényképész—gép— modell feloldhatatlan elkülönülése legalább ne ellentétként, hanem közösségként jelenjen meg. Képein számos példát láthatunk arra, hogy e helyzettel tudatosan számol, s nem csupán a fényképész-fényképezőgép jelenlétét kívánja megszokottá tenni, de megpróbálja rögzíteni ennek folyamatát is — a gyerekek géptől való félelmétől, idegenkedésétől egészen addig, míg a fényképezést közös tevékenységnek (játéknak vagy munkának) tekintik, vagy ügyet sem vetnek rá. Könnyít persze a helyzetén, hogy a kisgyerekeknél még nem alakultak ki azok a viselkedési sémák, alaphelyzetek, melyeket a felnőttekből minden képrögzítő eszköz szinte automatikusan kivált, viszont felelőssége és munkájának veszélyei is épp ebből adódnak. A félelemmel és kíváncsisággal teli érdeklődést, ambivalens érzéseket éppen ő befolyásolhatja leginkább s veheti el azok eredendő ártatlanságát, változtathatja szereppé. Ettől csak a közeli, kölcsönösségen alapuló, személyes kapcsolat védheti meg. Az általánosan elterjedt családi fotó-használatnál mindig maga a fényképezés mint esemény változtatja meg az épp folyó cselekvéssort (illetve akkor kerül a gép elő, ha valami „érde-