Szabédi napjai (dedikált példány) [antikvár]

1959 áprilisában, egy napsütéses, ám figyelmeztetően hideg napon elég sokan voltunk kint a Házsongárdban, hogy a (18-án délelőtt) szamosfalvi síneken életét befejező Szabédi Lászlótól, tanárunktól, mesterünktől búcsút vegyünk. A temetőben gyülekező tömeg jóval nagyobb lett volna, ha az illetékes tulajdonképpen illetéktelen! hatóságok különféle machinációkkal nem tesznek meg mindent azért, nehogy tüntetéssé váljék a gyászszertartás. A rendszer botránya, erkölcsi bukása így sem volt letagadható, hiába vitették piros párnán a koporsó mögött Szabédi állami kitüntetéseit.A költő, a tudós tanár utóélete aztán sajátos irányt vett: a legtöbbet talán azok beszéltek róla, akik nem is igazán tudhatták, hogy ki volt ő. Neve, tragikus halála a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem felszámolásával, a kommunista diktatúrával, az elhatalmasodó román nacionalizmussal s a vele reménytelenül szembeszálló egyéni tiltakozásokkal kapcsolódott össze. Egykori kollégái és tanítványai természetesen egy jóval árnyaltabb képet őriztek Szabédi Lászlóról, s ennek a hatvanas évek végétől itt-ott már hangot is próbáltak adni. A rendkívül bonyolult korszak és a hasonlóképpen bonyolult Szabédi-életmű, az ellentmondásokkal, jelentős kezdeményekkel, tévedésekkel és a magyar irodalom klasszikus örökségéhez tartozó művekkel kicövekelt Szabédi-életút beható, (ön)cenzúramentes elemzését azonban csak 1990 óta számíthatjuk.Tartozásával mindenkinek külön kell elszámolnia, a közösségit viszont helyileg lehet méltóképpen leróni, a magunk épülésére. Ezt ismerte föl a fogadott szülőfalu, Szabéd, amikor 1991-ben először hívta a Szabédi-ősök földjére, a költő legkedvesebb tartózkodási helyére Szabédi László tisztelőit...