Székelykapuk Máréfalván (aláírt példány) [antikvár]

ELOSZOTárgyakkal az ember eredetileg azért vette körül magát, hogy megkönnyítse velük az életét. Megalkotásukkal és használatukkal azonban egyszersmind nyugtát is állított ki önmagáról: íme, ilyen vagyok. Ezt (nem) szeretném elmondani magamról, ilyen (nem) szeretnék lenni. így a mindenkori tárgyak milyenségükkel nyelvként is szolgálnak. Je-lentésbeli gazdagságuk szintjeiből a különböző korok és tájak különböző embercsoportjai eltérő mélységeket képesek érzékelni. A tárgyak nyilvánvalóan azok számára mondanak, akik készítették, meg akik használják őket. Jelenvalókként ugyanis részesei a jelen komplexitásának. Létrejöttük, birtokba vételük általában a tulajdonos törekvéseivel kapcsolatos. Sorsuk, valahányszor kiemelt eseményekben kapnak kulcsszerepet, összefonódik gazdájukéval, máskor csupán párhuzamos az övével, legtöbbször puszta jelenlétükkel biztosítják bármikori mozgósíthatóságukat. A szűkebb kortárs közösség a tárgyak személyes vonzatait csak részben ismeri, az általánosakat azonban teljességében, így válhatik az emberi alkotás a korabeli emberi gazdasági-társadalmi-ideológiai viszonyok: helyzetek, állapotok, érzelmek, törekvések, hitek reprezentánsává.Tárgy és ember közül valamelyik túléli a másikat. A tárgy gyakorta több nemzedéket is kiszolgál, folyamatos jelenvalóságával egyszersmind a múltat is felidézve. Ilyenkor az eredeti jelentéseinek egy része elhomályosul, általános társadalmi-gazdasági-ideológiai szerepe átértékelődik. Jelentésvesztése nagyfokúvá akkor válik, amikor a környezet rendszerében idegen elemmé válik. Jelenlevő múltként azonban még ekkor is képes egy embercsoport identitásának egyik kifejezőeszközévé válni. Ebben nincs semmi rendellenes: miután génjeink, akárcsak kultúránk jelentős hányadát, vér szerinti őseinktől és szeretteinktől kaptuk örökül, az új körülményekhez való állandó alkalmazkodásban személyiségünk csorbulna, ha nem emlékeznénk meg Róluk. Ez a vágy annál erő-sebb, minél inkább értékké nyilvánítja a társadalom a változást, gyors egymásutániságban fetisizálva, majd rangjától megfosztva a nagyszámú fogyasztási cikket. Ezért válhatik a hagyományos kultúra néhány látványos reliktuma az ősökhöz való ragaszkodás szimbólumává. A szelekciót nemcsak az elődök megszépült emléke, kiemelkedő alkotásaik tisztelete meg az önértékelés indokolja, hanem az is, hogy az érzékszervekkel közvetlenül is felfogható jelentéseket még az idegen korok idegen kultúrájú embere is megérti. Szimbólumaink alapján mások is képet formálhatnak rólunk.A néprajztudománynak az a hivatása, hogy a különböző korok különböző lakhelyű embercsoportjainak a törekvéseit, életformáját, illetve az azokat irányító törvényszerűségeket minél mélyebben, hitelesebben feltárja. Mivel a rendszer jelenvalóságai a rendszerben élő ember számára természetes adottságoknak tűnnek, a maga kultúrájában kutató néprajzost is leggyakrabban a régebbi rendszerek rekonstruálása izgatja. Ennek