Szemenszedett irodalomtörténet (dedikált példány) [antikvár]

6 (^«eitieitózeííeíí ÍT>0da.leiaiÍöpténeí $>e§i, 1881. m&PCitfs Róza fiatalasszony boldogan karolt férjébe. - És most? - Most? Most elmegyünk ebédelni - Leintett egy szabad kocsit. - Vigyen minket a Koronába! Felültek, Róza átkarolta az ura derekát. János ingerülten lefejtette az asszony kezét és visszatette - mit visszatette? visszacsapta! - felesége ölébe, aki meglepetten nézett párjá remegő szakállára. -De hát - Semmi de hát Attól, hogy a feleségem lettél, még nem kell ölelkeznünk a nyílt utcán - morogta párja. Róza elhallgatott. Kicsit rémülten, kicsit meglepődve nézett előre. A kocsis gyöngéden csapkodta a lovat az ostorával. Átvágtak a Papnövelde utcán. - Siessen már! - ordított a férj. - Úgy cammog, mint egy álmos medve. A kocsis dörmögött valamit a bajusza alatt, de néhány os-torcsapkodással gyorsabb futásra késztette a lovakat. A Váci utca és Korona utca sarkán a férfi leállította a kocsit. - Itt vagyunk Elég a sétakocsikázásból. - Pénzt adott a bakon ülő keménykalapos embernek. - Nem kérek vissza. Az megemelte a kalapját. - Hálás köszönetem, művész úr. - Utálom, ha művész úrnak szólítanak - morogta az utas, és esernyőjét az utcakőhöz csapkodva elindult befelé. A kapun még megnézte a táblát, és felhívta rá az asszonyka figyelmét is: Sugár orvostudor bőrgyógyász a kávéház mellett rendel. - Jó, ha tudod, ha nemi bajt kapnék, ide hozzál, Niobé Maga Markai Mór, a tulajdonos fogadta. Ö nem művészez-te, ő Mesternek szólította. Markainak csak a zenészek voltak művészek. Neki volt köszönhető, hogy a kávéház előfizetett