A csodával határos (dedikált példány) [antikvár]

Negyedik erdélyi útirajzomat vehetik kezükbe a kedves olvasók. Miként az előzőekben, úgy most is személyes élményeimet, az utazásaim során szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani önökkel. A természeti és kultúrtörténeti értékek mellett, amelyekben Erdély oly gazdag és kifogyhatatlan, egyebek között betekintést adok a moldvai csángók életébe, napi gondjaikba, az őket felkaroló, az életük jobbításán fáradozók tevékenységén keresztül. Szülőföldjükhöz, a szülői tájhoz való ragaszkodásuk, valamint kötődésük egymáshoz, az adott településekhez, megedzette őket hazaszeretetükben és keresztény katolikus hitükben egyaránt. Akadnak közöttük sebzett lelkűek és életvidámak, az iskolák padjait koptatok és a földjüket művelők, a szántók, vetők és kétkezi munkájuk eredményét aratók. Iparosok, tanítók, alkotó kreatív emberek, s a szegénynél is elesettebbek, a napi megélhetésükért napkeltétől napnyugtáig szorgoskodók, az esetenként egymás között is távolságot tartók, de múltjukat, örökölt értékeiket hittel és áhítattal őrzők, ápolók, szinte kivétel nélkül valamennyien! Eredetükről, vándorlásaikról, ősi földjükről, otthonra, hazára találásaikról tanulmányok, tudományos értekezések, történészi dolgozatok garmadái születtek eleddig is, és minden bizonnyal ezután is! Egy maroknyi ősmagyar (számuk 60-70 ezer közöttire tehető) a történelem vérzivataros századaiban is képes volt megőrizni a legbecsesebbet: