A háború foglyai (dedikált példány) [antikvár]

Már régen kaptam olyan jó hírt, Laci, mint akkor, amikor megüzented, hogy elvállalod Faltusz János emlékiratainak feldolgozását. És amikor Riza nénéd a vasárnapi istentisztelet után megemlítette, hogy ma eljössz a füzetekért, még a lelkem is megnyugodott Ne csodálkozz ezen! Te is tudod, hogy a lelkiismeret-furdalás rettenetes érzés, és most tényleg megköny-nyebbülést érzek. Már említettem, hogy több, mint tíz éve porosodnak a szekrényemben öreg kollégám füzetei, és már akkor is komiszul éreztem magam, hacsak rájuk pillantottam: ugyanis megígértem neki, hogy folytatom, amit elkezdett, és megírom azt a történelmi regényt Igen, történelmi regényt mondok, mert Faltusz János is azt szeretett volna írni, történelmi regényben akarta az utókorra hagyni a nagy háborúban és a hadifogságban eltöltött hét év emlékét. Mindig hangoztatta a történelmi regény fontosságát, hiszen ő is olyan ember volt, aki már a múltban is meglátta a jövendőt. Szóval, azért bízta rám a füzeteit, mert tudta, hogy több helytörténeti dolgozatot írtam már, és szerkesztettem néhány háborús visszaemlékezést is. Bízott bennem. Láttad volna, mennyire örült, amikor megígértem, hogy befejezem, amit elkezdett. De amikor olvasgatni kezdtem a füzeteket, rádöbbentem, hogy az általa elképzelt regényt nem lehet a megszokott módon megírni. Bár vannak a füzetekben naplószerű oldalak, de a szöveg mégsem memoár. Majd