A megmaradás földjén [antikvár]

Elöljáróban írnék-e egy bevezetőt a versek elé - szólt a kérés, amelyet szívesen fogadtam, több okból. Az első, hogy az itt következő írások Szerzőjét régtől ismerem. A második: már írtam munkálkodásáról a szerkesztésemben megjelenő ÉRDI POLGÁR című független, közéleti lap 1991. június 14-én, az olvasók kezébejutó számának 6. oldalán. A harmadik ok: mindig is pártoltam írásait. Előkerestem az újságot. íme egy részlet az akkor megjelent értékelésemből: »Birkás Erzsébet a prózavers felé hajlik, a szabad, kötetlen formákat kedveli, de a kötött formákban is otthonosan mozog. A költő megfogalmazásában kerüli az aprólékos részletezést; nagy vonalakban, egyetlen színfoltban »rakja fel" a helyszínt, a hangulatot, a belső történést. Céltudatosan építkező költő, már-már a szűkszavúság határán. Ideje lenne már, hogy jelentkezzék egy kötettel, mert igen tehetséges " Mit is tehetnék én hozzá ahhoz, amit éppen egy fél évtizeddel ezelőtt írtam Birkás Erzsébet verseiről? Az írástudók felelősségét emlegetném, ami napjainkban egyre fokozottabb igényként áll elénk, akik tollat fogtunk a kezünkbe. Birkás Erzsébet - tudnunk kell róla - vezető óvónő. Sokezer gyermeklélek nyitogatója, bontogatója. Sokezer apróság nőtt be kezéből az iskolapadba és vált felnőtt emberré. Akik negyedszázada az "oviba" jártak, ma már szülők és talán most ők viszik Erzsikéhez, a sokak által ismert, népszerű "Böbéhez" csöppségeiket.