A nemzet napszámosa voltam Kalotaszegen [antikvár]

Ajánlás Nem szokványos tanítói életpálya az 1928^ban született Fekete Károlyé, és ennek tulajdoníthatóan nem szokványos az a pályakép sem, amelyet most - korabeli iskolai dokumentumokkal, újságcikkekkel, fényképekkel kiegészítve - közread. Nem megszokott sem tartalmában, sem műfajában, sem hangvételében. A címbeli „nemzet napszámosa" is másképpen, sokféleképpen értelmezhető az általa átélt, megélt korban és személyesen rá vonatkoztatva. Két állandó vonatkoztatási pontja mégis van ennek az életpályának. Az egyik Kalotaszeg, Bánffyhunyad és környéke, ahol Fekete Károly mindenes és tanító volt, és a „nemzet" is, amelyre hivatkozik, elsősorban ennek a vidéknek a népét jelentette, nem egyetlen faluét, mint ahogy megszokott (volt), ha valaki a „nemzet napszámosságát" vállalta. A másik, hogy soha nem ismerte a tétlenséget, és hogy mindazt, amit vállalt és amit végzett, nem személyes érdekből, haszonvágyból vagy hiúságból tette, nem is ideológiai elkötelezettségből. El kell hinnünk neki, mert az élete a bizonyíték rá, hogy valóban hitte - néha naiv módon -, hogy mindaz, amit elvállal és tesz, javLikra válik az ezen a vidéken élő magyar közösségeknek. De néha, különösen az ötvenes években, utasításra, parancsra kellett cselekedni. A tanító és különösen a tanfelügyelő már nem úgy volt „a nemzet napszámosa", hogy az iskolában és az iskolán kívül ís tanította a falut: gyümölcs- és más haszonnövény-fajtákat honosított meg, megtanította a gyümölcsfák oltását, a kertek gondozását, más értelemben is bölcse és tanítója volt a falu népének. Ebben a korban már közre kellett működnie a kollektivizálásban, az ateista nevelésben, értelmetlen, a helyi közösségeket bomlasztó feladatok teljesítésében. Amikor Körösfőn volt igazgató, az ötvenes évek első felében, és én éppen az iskola felső tagozatát (V-VII. osztály) jártam, akkor a pionírtevékenység volt a fontos: a cserebogarak összegyűjtése, az iskolai Micsurin-kert gondozása, az amerikai kémeknek és kártevőknek tekintett kolorádóbogarak felkutatása, megsemmisítése. Ezzel párhuzamosan aztán és egyre inkább a tanítóra hárult a falusi színjátszás szervezése, a falusi könyvtár és a könyvterjesztés, író-olvasó találkozók szervezése, sajtólevelezőként is a sajtóterjesztés. És ebben a tanítóhoz méltó munkában tűntek ki igazán az akkori kalotaszegi tanítók, helyi és országos sikereik voltak. Erről nemcsak Fekete Károly vall jogos büszkeséggel, de az az öt tanítótársa is, Bálint Árpád, Böndi Ilona, Kudor Mária,