A pokol csendőre (dedikált példány) [antikvár]

Gyönyörű június eleji nap volt. Az Andrássy út fái fürödtek a fényben: arany és zöld színű volt az egész világ. Az Operaház környékén mégis alig járt ember. Aki véletlenül végigment a fasorban, nemigen gyönyörködött a nyári színekben, inkább szaporázta a lépést. Csak a német katonák jártak hármasnégyes csoportokban, vihorászva és egyáltalán nem viszonozva a magyar katonatisztek és volksbundista járőrök üdvözletét. Az ügyvéd a városházáról sietett vissza Visegrádi utcai irodájába. Zaklatott és nyugtalan volt. Négy nappal ezelőtt behívták munkaszolgálatra. Nem értette, miért. Méltatlankodott is, hiszen ő katonaviselt ember, nemrég még hadbíró hadnagy volt, így mentességet élvez. Bement a kiegészítő parancsnokságra, akkor tudta meg egy jóindulatú irodakezelőtől, hogy a behívó nem tévedés. Munkaszolgálatra hívták azokat is, akik valamikor tisztek voltak a hadseregben. Megszűnt a mentesség! Az ügyvéd szeme végigfutott egy szemközt jövő aktatáskás férfin. Szikár, szürke ruhás ember volt. Átnézett az ügyvéd feje fölött, zavarodott és rémült tekintettel. Ekkor pillantotta meg a csukott, csontszínű autót, amely a járda szélénél állt, határozottan emlékezett, hogy pár pillanattal ezelőtt még nem volt ott. A sofőr mellől két német katona ugrott ki, a kocsi végéből pedig két puskás civil. Az egyik civil az ügyvéd mellé állt. - Igazolványt! Az ügyvéd a táskájába nyúlt, nyugodtan adta át a papírjait. A puskás civil belelapozott. - Doktor Hollósi Aladár vagyok, ügyvéd. - Azt látom. Csak a sárga csillagot nem. Gyerünk! - Kérem, fel van varrva a zakómra, tessék - és szétnyitotta könnyű ballonkabátját. - Jó, hogy nem a hasadra tetováltattad, büdös zsidó. Indíts!