A szegénység fénye (dedikált példány) [antikvár]

Megszállott Az őszi szel beletúrt a fák lombkoronáiba és sorra rázta, hogy szőnyeget terítsen az útra a sárgult, fonnyadt levelekből. Az összezsugorodott levelek gurultak, ropogtak lépteim alatt. Az utca hajnali csendje álmosan, sötéten telepedett a Wekerlei kertekre. Sehol egy ember, egy teremtett lélek. Nyomasztott az egyedüllét. Karórámat lestem, lassított léptekkel haladtam. Az apró házak ablakaiból az ébredő fények még nem vetődtek ki az útra, s nem tudtam leolvasni az időt. Odébb a gyéren világított útkereszteződésben nyúlánk farkaskutya állta el utamat. Megtorpantam. Nem félek a kutyáktól, de tartok tőlük. Az óvatosság soha sem árt. Wekerle-telep kertjeinek őrzői kiszámíthatatlanok. Minden idegszálammal a kutyára összpontosítottam, közben lépkedtem feléje, mintha ott sem lenne. A kutya mozdulatlanul állt. Markom a táska fogantyúját úgy szorította, hogy belénedvesedett. Mellé értem, a kutya megmozdult s a sápadt villanyfényben tekintetünk találkozott.A torkomban szoruló feszültség hirtelen kiáltásba szakadt... - Tomi! Az anyád istenit, te mit keresel itt?! Az utca felőli szomszédom fiatal farkaskutyájával kerültem szembe, melyet zsenge korától ismerek és haverkodom vele. A kutya majd felborított örömében. Felugrált, két lábra állt. Arcomat, kezemet nyalta jókedvében s nagyokat vakkantott. - Jól van te bolondos, megszöktél és örülsz az ismerősnek. Na várj, megnézem az időt, hagyj már - veregettem nyugtatólag fej ét s nyakát. - Leülsz! - parancsoltam rá. Karórámra lestem. - Három óra - képedtem el.- Az nem igaz - fakadtam ki. A kutyát nyakörvénél fogva leszorítottam, hogy engedelmességre bírjam. - Maradj veszteg! Az órámat a fülemre szorítottam. Az öblöstorkú széltől fútt lombok suhogása csendesült. A mocorgó kutyán és a talpam alatt ropogó száraz levél apró zörején kívül egyebet nem véltem hallani. Állt az óra s már biztosan emlékeztem, hogy nem húztam fel az este... A hajnali villamoson nem kellett ülőhelyért tülekedni, akár vetett ágyat készíthettem volna magam számára. Tomi néhány másodpercig vágtázott a negyvenkettes után. Hűséges kutyaszíve visszahúzta, álljt parancsolt. Egy megállón át szemlélhettem, amint az Ady Endre út közepén, a villanyfény alatt áll felemelt fejjel, beleszagolt az ébredő hajnal szabadságába, aztán megfordult, lehorgasztott fejjel visszafelé poroszkált.