A szerencse fiai (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből: A szennyes köd ellepi a vidéket, hideg nyirok fénylik a szürkeségben sejlő, ingó jegenyéken, a nappali homály körülfogja az állomást. Veszteglő szerelvényekről dobálják a piros téglát, fehér gerendát, puffanások és kiáltások metszik egymást. Két mozdony felesel szippantgatva, sárga lámpáik pislognak a ködben. A kint várakozók vacogva, toporogva nézelődnek, fél szemük az útiládán, mint a bevonuló katonáknak. Füst és pára lappang a váróteremben. Forralt bort követelők döngetik a bádogpultot. A szerencsések fél karral eveznek a megszerzett itallal, mintha mély vízből gázolnának. A két nadrágos lányt elsodorják. - Ki ne engedd a szőkét! Hé, szép kisasszony, igyon a szerelőkkel! - Nekünk engedjétek a barnát, az kezesebb! Gyere babám, van pénze a kőművesnek. A fiatalabb leány szabályos arcú, kissé sovány szőkeség, haja kibuggyan a szoros kék sapka alól, erélyesen kiszabadítja magát, senkire sem néz, szeme fénytelen, mint a homályos templomablak. Nagy csomagját öleli, s kifelé törekszik. Társa a dundi barna, aki tán a sok meleg holmitól látszik jóval testesebbnek - rövid szőrmés kabátja van -, iszik egy kortyot a felkínált pohárból, megigazítja kacér kis kendőjét, visszamosolyog a széptevőkre, s lódul az ajtóhoz. - Erzsi, legyen eszed, idebent meleg van.