A szerzet (dedikált példány) [antikvár]

Részlet:Izé - mondta a Vörös - leült a kút mellé, miközben az apja az apámmal tárgyalt, s valami papírokat mutogatott neki, amikkel apám nem nagyon tudott mit kezdeni, mert nem is papírban láttunk szükséget akkoriban. De az apja mind csak az irataival tolakodott, úgy hogy apám elvette tőle, s kétszer végigtörülte velük az arcát, fentről lefelé és vissza, aztán bedobta őket a kútba.Kiborult", mondtam magamban, mivel a pasas szeme egészen kicsi lett, beesett és nem akart visszajönni, úgy hogy közelebb is húzódtam, hozzáfentem a sípcsontomat a fiú lapockacsontjához - én voltam az apuka zsebtükörképe -, s nézelődtem, én mit hajíthatnék be a kútba. Az idegen fekete volt, aszott, de vöröses lila az arca, mint egy faggyús virsli, két pénzt nem adott volna érte az ember. Még közelebb kerültem, gondoltam, ketten, közös erővel kidobhatnánk, s mikor láttam, hogy remeg az ajka, megkérdeztem:-Ne hozzam a tormás-üveget, bácsi?Apám barátságosan, visszakézből mellbevert:-Menj, hozd ide a snapszot a küszöb alól. Elindultam, mintha puskából lőttek volna ki, de éppen mire kellemesen zúgni kezdett a fülemben a szél, az agyamban elrendeződtek az öregem szavai, s szégyenszemre vissza kellett hogy forduljak.-Mit hozzak? -Mutti ma a küszöb alá dugta el a snapszot - szótagolta apám. - Menj, emeld fel a küszöböt, szedd kii az üveget a gödörből, s hozd ide nekem.Mentem, felrántottam a konyhai küszöböt, s odavittem neki a pálinkásüveget, apám meg a fogával kihúzta belőle a csutka-dugót, s azt is beköpte a kútba.