A világ nagy lelkében (dedikált példány) [antikvár]

Lelkében nagy a világ Papp Emil A világ nagy lelkében címmel összegyűjtött írásai elé A legszebb helyeket gyakran versbe frják. S ha verset írnak egy tájról, egy közösségnek otthont ad helyről, egy embert nevelő vidékről, az a legszebb helyek egyikévé válik. Mert poézist szül, a versekben pedig maga a vidék, a hely, a közösség is újjászületik. A szülőföld eleve a legszebb vidékek egyike. Ifjúi hévvel számon lehet kérni az útrabocsátást, el lehet vetni akár a nosztalgiát is, a szülőföld azonban mindig széppé csendesedik, értékessé nemesül, ahogy növekszik és egyre bölcsebb lesz az ember, s benne a lélek is megint otthonra talál. Nemcsak földrajzi helyekről kell azonban beszélnünk. A. léleknek, a gondolatoknak ugyanolyan földrajza van a versben: vannak hegyei és szakadékai, forrásai és befagyott tavai, vannak tavaszok és őszök, sötét éjszakák, naplementék és verőfényes délidők. Papp Emil verseiben a szülőföld, az emberi kapcsolatok, a lélek és a gondolatvilág, valamint belső fejlődésének útja egyaránt kirajzolódik. Az elválasztó, tematikus egységeket kialakító szerkesztés, a ciklikusság ellenére is egységbe forr a táj, a család, a hitves, a haza, a lélek és a sors - az érzelem és a filozofikus gondolat. Az emberi sors sajátos „földrajzi" helyei egyben történelmi helyek is. Az útkereső telek és éjjelek nem biztos, hogy mindig a legszebbek közül valók. Mégis azok lesznek, mert azzá tehetők. Mert etikai tartalmuk azzá teszi őket. Az etikai tartalom pedig a vállalásokban fogalmazódik meg. Papp Emil mindig a jóra, a nemesre törekedett, ennek a belső indíttatásnak a szellemében élte meg idős korát is.