A XX. század gyermeke voltam (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Születésemkor a családomnál nem voltak csillagjósok, nem kémlelték a bolygók állását, így jövőt sem jósoltak nekem. Ezért nem is maradt nyoma annak, hogy milyen életutat fogok bejárni: egészséges-beteges, szerencsés-szerencsétlen, okos-buta, megelégedett, belenyugvó vagy nagyravágyó leszek. Egy nagycsalád hatodik élő gyermekeként jöttem a világra. Születésemkor egyik nővérem sírt: „Minek ez már nekünk vagyunk már mi elegen" - zokogta, másik nővérem meg örült, kiállt a kapuba azt kiabálva: „Néni, bácsi, kisbabánk van, olyan szép, mint én vagyok!" Milyen jövő, milyen sors vár rám? Örülnek annak, hogy lettem? Hova sodor a sors és a történelem? Milyen akadályokat kell legyőznöm? Hogyan alakulnak a „mi leszek, ha nagy leszek" elképzeléseim? Milyen úton engednek elindulni? Mit tiltanak le? Fognak-e szeretni az emberek, és egyáltalán: lesz valami haszna az életemnek? E könyv megírásának célja, hogy unokáimnak elmeséljem, milyen volt az élete egy átlagos család átlagos gyermekének a XX. században. A számítógép, internet és mobiltelefon világában nehéz elképzelni, hogy ezek nélkül is volt élet és kommunikáció. Nem telefonáltam napjában többször, nem e-maile-eztem, nem SMS-eztem, hanem levélpapírra tintával írva és postán küldtem az üzeneteimet. Sűrűn találkoztam rokonaimmal, ismerőseimmel, vendégségbe jártam, és jókat beszélgettünk. Mondanivalómat szép kifejezésekkel ékesítettem, kötőszóként nem trágárságokat mondtam, inkább megszóltam, leintettem, ha valaki ilyet mondott. Nemcsak én, hanem mások is így cselekedtek. Közelebb voltam a természethez is. Benne éltem, és nem „szobagyerek" voltam. Olvasmányaim során - mert bizony még televízió sem volt, sok helyen rádió sem - elképzeltem a tájat, az embereket az író leírása alapján, hiszen nap mint nap