Akinek nem tetszik, nem eszi (dedikált példány) [antikvár]

A fiú és a lány egyre szenvedélyesebben csókolták egymást a park elhagyatott zugában, egy félreeső kis padon. Meglehetősen fiatalok voltak. A lány lehetett úgy tizenöt, a fiú valamivel idősebb, de nem több tizennyolcnál.-Szeretsz? - kérdezte a fiú rekedten két csók között.-Nagyon! Csókolj még! - szólt a lány.-Én nem bírom ezt így tovább! Menjünk fel hozzám. Nincsenek itthon a szüleim! - kérlelte a fiú.-Ne még! Még nem vagyok biztos magamban, hogy akarom-e. Várjunk.-De meddig? így is te vagy nálam a rekord! Már egy hete együtt járunk, és még nem fektettelek le! Különben, jól van. Úgy tekintelek majd, mint a megmászhatatlan várkisasszonyt a toronyban, aki után epedve sóhajtoz a lovag a vizesárok túlsó partján.-Látod, ezt szeretem benned, hogy ilyen romantikus vagy!-Aha. Hát, te se vagy komplett. Na, akkor mondj egy határidőt! -Mondjuk, az érettségid után!-Bolond vagy? És ha nem tudok leérni?-Ugyan már! Minden hülye leérik egyszer! De ha mégse, akkor a pótérettségi után. Na szevasz, most már mennem kell, majd hívj, ha levizsgáztál! Néhány évvel későbbEgy fiatal nő és egy fiatal férfi vadul marcangolják egymást egy kapualjban.-Szeretsz? - lihegi rekedten a férfi.-Nagyon!-Akkor bizonyítsd be! Most azonnal!-De drágám! Ne légy ilyen mohó! Várjunk még!