Az ezerkettedik, avagy az első éjszaka [antikvár]

ELŐJÁTÉK: AZ ÁLOMLOVAG SZÜLŐHÁZA, AVAGY A FEHÉRZAKÓS KÖLTŐ LELKI HÁREME Felkelő napot látott az utcán. Mára elmúltak a szorongásai és a komplexusai. Egyszerűen rosszkedvű és fáradt. Kalapot emelne, s annak is örülne, ha kalapot emelnének előtte, így csak buzgólkodva bólint, de senki sem köszön vissza. Pedig itt minden olyan ismerős, a város emblémája, a dupla emberfejű, bácsi arcú sárga toronypár, a Nagytemplom, ahol apja még akkor konfirmált, amikor ezért majdnem kirakták a nagymamáját munkahelyéről. A térré szélesülő főutca, előtte a szakállas, nemzeti hős szobrával, ki 1849. április 14-én mondotta ki az idegen uralkodó trónfosztását ama régi nagy forradalomban, ugyanitt kezdődött az elmúlt század második felének újabb, nagy szabadságharca, melynek eltiprása után meg a nagyapját tették ki hét évre a munkahelyéről, így lett egyetemi oktatóból iskolai gondnok. Ma már erről is lehet beszélni, megírni, megjelentetni is szabad, anya, apa meséi ama tovatűnt, emlékként csodálatos, élményként rettenetes keleti világról kimeríthetetlen aranybányát jelentettek, jelentenek, jelenthetnének Lassan ellepi az ólmos, furcsa fáradtság, melynek bilincsei csak akkor pattognak le róla, ha a HÁZra néz, arra a bizonyos házra, ahol... Megfoghatatlan, zsúfoltságukban is tiszta látomásai kimeríthetetlen energiaforrást sejtetnek. Az utcasarkon albínóköntösű alak mutogat. Rongyos kisfiúk csodálják. Egyikőjük odamegy hozzá, megtapogatja s hatalmas pofont kap, piszkos kezével foltot ejtett a makulátlan szoknyán. De Martin nem hallja a csattanást. A fehérruhás bolond asszony mostanában nagyon nyugtalanítja.