Borostyánkő és kaszaélek (dedikált példány) [antikvár]

Harminchat év boldog időkben elegendő volt jelet hagyásra, életművek létrehozására. Ma inkább csak jelet adásra - az egymást kioltó fények idején. Mit bízhat mostanában az alkotó a versre? A belső égbolt: a lét mélységes felé nyissa szárnyait; s a csatazajjá emelt frázispufogtatások korában teremtsen oly meghitt csendet, hogy hallható legyen benne a fűszálak zizegése, a vizek csevegése, s a rebbenő szempillák és a fénylő vagy sötét sóhajok nesze. De hallható legyen a vészharangok zúgása is, ha csizmatalpak alatt roppanni készülnek a csodák és az emberi világ törékeny csigaházai. Tékozló ragyogás helyett lelkesebb fényt kívánok olvasóimnak; s mindazoknak, akik számára a szellem még nem azonos a kísérlettel.