Búcsú az összkomforttól (dedikált példány) [antikvár]

Egészében is túl rövid, kicsi és kicsinyes életünk álmainak netovábbja egy valamire való összkomfort. Ha valaki Kelet-Európában emellett még más álmokat is dédelget, azokról ki fog derülni, hogy hasonlóképpen haszontalanok. A végén mindentől és mindenkitől elbúcsúzunk Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, miközben versenyt futunk az idővel és a körülöttünk élőkkel, kikből társat és ellenséget választunk. A velünk egy időben élők nagy többségét tömegként kezeljük - „kórus" a görög tragédiákban -, mely arra való, hogy csodálja, elmesélje és megtapsolja a tetteinket. Közben ki-ki vérmérséklete, kitartása és szorgalma szerint halad az általa megálmodott összkomfort felé. Ez néha puha ágy, húsos krumplipaprikással, kupica jó borral; néha riviérai nyaralás francia parfümmel. Sajnos nem csak fantázia dolga. Hogy ki-mindenki és mi-minden felelős álmaink szárnya-szegettsége és a még sivárabb valóság miatt, felsorolni is lehetetlen, de keresni az okokat kötelesség, még akkor is, ha pontos választ ígérni nagyképű handa-banda. Talán éppen azért, mert búcsúval vagy anélkül, egy napon minden megszerzett javunktól meg kell válnunk, nem mindegy - nem lehet mindegy -, hogyan értük el azt a mindent. Hány társunk boldogsága árán, hányszor és hogyan voltunk cinkosai a „történelemnek", hány lapáttal tettünk még rá a feltartóztathatatlanul ránk zúduló örökös kelet-európai átmenetre? Ami itt következik nem csupán esti mese karrieristáknak és törtetőknek, emlékeztetés az élet végességére, hanem a nyolcvanas évek Romániájának sokfajta kiszolgáltatottságából próbálok kiragadni néhányat: a minimális létbiztonságot is lehetetlenné tevő erőltetett elvárosiasítás torzszüleményeit.