Családomról, életemről (dedikált példány) [antikvár]

Lányom kérésének emlékeim leírására, végül, háromnegyed év után eleget tettem. Mert nem csak a családi múlt, hanem a történelmi események is feljegyzésre érdemesek. Maga a történelem ugyanis soha nem lehet teljesen tárgyilagos, függ az azt leíró személyétől, attól, hogy milyen szemszögből és hogyan látja a történéseket, hogyan magyarázza azokat. így nyilván való, hogy egy adott korról annál reálisabb kép alkotható, minél többszintű információ gyűlik össze. Ezért szántam rá végül is magam arra, hogy megpróbáljam leírni először azt, amit írott emlékekből a családomról tudok, másrészt azt, amit édesapámtól szóban hallottam, és végül, amh a már eddig is rendellenesen hosszú életem során átéltem, éreztem és tapasztaltam.1951. május 23.-án Dezső napján édesapámtól egy igen kis alakú, keményfedelű, 8x5,5 cm nagyságú könyvecskét kaptam, melyben családunkkal kapcsolatos adatok szerepeltek. E könyvecskét még az ö édesapja kezdte el írni, s édesapám csak mintegy egy évvel az ő halála után 1924. október 1.-én kezdte el vezetni. A füzetben az utolsó feljegyzés a következő voh: Ma névnapi ajándékként szívem szeretetével ezt a füzetkét fiamnak adom, hogy a 62. oldalról vezesse tovább. " Évekkel később, - már édesapám halála után - igyekeztem néhány tárgyszerű adatot e fíizetkébe bejegyezrú, mely így többé-kevésbé hiteles is a neveket, évszámokat illetően, s talán lányom illetve egyik unokám majd tovább vezeti.Édesapám családjáról lényegesen több adat áll rendelkezésemre, mint édesanyámról, ezért a történéseket az előbbivel kezdem. Édesapám nagyon szerette dédanyámat, anyai nagyanyját Grósz Teofilné Tessényi Máriát, aki Visegrádon van eltemetve, ahol - mint édesapámtól tudom - volt egy kis háza, s apámnak egy csónakja is, melyeket édesapám dédmamám halála után eladott. Ükapám (Tessényi János) édesapjáról (Tessényi György János 1776-1840) csak írásos dokumentumok maradtak fenn, nem eredeti okmányok. Tessényi György János a Pozsony megyei Modor községben született 1776-ban. Szülei akkor Oplatkay József nevű polgár és Heufel(d) Teréz voltak Az Oplatkay vezetéknévhez, amelyet atyja nem egészen jogosan használt, ijju korában az eredeti Tessényi nevet fűzi, mint férfi pedig csupán ezt használja, mellőzve teljesen az előbbit. Elemi iskoláit otthon végezte, nemsokára Győrbe menve megtanult magyarul. Szüleit korán elvesztette. Középiskoláit Eperjesen végezte, a bölcseletet és teológiát pedig az akkor nagyhírű pozsonyi líceumban hallgatta. Középiskolai tanulmányainak befejeztével az akkori szokás szerint bejárta Magyarország különböző vidékeit, mindenüvé gyűjtő-emlékkönyvet vive magával. 1802-ben a wittenbergi egyetemre ment és ott az előadásokat egy éven át a legnagyobb szorgalommal látogatta, hallgatta és jegyezte. Hazatérve nagytiszteletű Hamaljar (?) Márton evangélikus püspök avatta lelkésszé. Előbb a nógrádmegyei (Galga) gutái egyházközösségben működött, mint káplán, majd 1807 körül az arad-megyei Apatelek másként Mokra egyházközösség hívta meg lelkészül. 1808-ban feleségül veszi Dedinszky Erzsébetet, nemes Dedinszky Gábor pesti Ítélőtáblai bíró és Wenstein (Teréz?) hajadon leányát, akitől itt két gyermeke született: Teréz és János. 1811. december havában övéivel igen szigorú téli időben új egyházközösségbe, Újvidékre ment, ahol másfél évig lelkészkedett Itt Károly nevű fia született. 1813. március havában a torzsaiak (Bács-Bodrog vármegye) hívják meg prédikátornak, ahol e hivatalát élete végéig látta el. Tanult férfiú volt; a tudományok művelésében állandóan örömét lelte; fennkölt hivatásának feladataiban vallásos, az egyházban és otthonában a legszigorúbb rendet tartotta, hűséges lelkipásztor volt. Az ő vezetése mellett kezdték építeni 1810-től a templom épületét, amelyet nemsokára befejeztek 1819-ben új orgonát szerelnek fel, 1835-ben a templom és a torony új tetőt kap és elkészül a 11 mázsás harang. Mégsem tapasztalja minden oldalról, hogy hívei hálásak iránta, ami sok bánatot okoz neki és elkedvetleníti. Nem lévén testileg elég erős, igen mértékletes életmód mellett is nem ritkán betegeskedett. Ezért életének utolsó tíz esztendejében, 1813-tól János fiát káplán gyanánt használja, miután ezt az ujsóvéiak (Bács-Bodrog vármegye) 1832-ben lelkészükül hívták meg, Károly fia pedig mint papjelölt a