Csavargásra ítélve (dedikált példány) [antikvár]

Porondmunkás voltam - Ide akar jönni dolgozni? - hitetlenkedik a cirkuszigazgató, mikor munkára jelentkeztem. Aztán vállat vont. - Hát, ha mindenáron akar, jöhet. Felveszem alkalminak. Munka éppenséggel jut magának is. Reggel nyolcra jöjjön! így lettem porondmunkás, amikor Békásmegyerre érkezett egy vándorcirkusz. Magyar-orosz szakos tanári diplomával már régóta nem tudtam elhelyezkedni. Nem kellettem senkinek. Az első egy átlagos munkanap. Kicsivel talán jobb, mint a többi. Sátrat építeni már nem, bontani még nem kell, ráérősen ébredeznek hát a lakókocsikban. A délelőtt takarításból, székrendezésből áll. A porondmester beosztja a munkát, ki mikor végez vele, délután kettőig szabad. Másodmagamnak a varrás jut. Az előző este elszakadt vörös plüss pisztnitakarót kell megfoltoznunk. Ez borítja a porondot körbevevő dobogót. Előcipeljük a jókora Singért, s nekilátunk. Holczer úr a ponyvavarró, valóságos virtuóza a masinának. Szükség is van az ügyességére, ha délig végezni akarunk a takaróval, amelyen szinte centinként követik egymást a repedések. Legyen a plüss bármilyen erős és vastag, ahová a lovak odateszik a patájukat, ott elreped. És ezen a takarón végigsétál bivalynyi jak, rálépnek a lámák, szóval van repedés bőven. Háromnegyed kilenc lehet, mikor megjelennek a manézsban az első artisták. Ló és lovasa már a harmadik kör után verejtékezik, s a meleg percről-percre fokozódik. A lovasok cserélnek, csak a porond közepén álló idomár marad. A háttérben már az ugrók gyakorolnak, valahol megszólal egy xilofon, boszorkányos gyorsasággal peregnek rajta a dallamok. Amint elkészülünk a pisztnitakaróval, a vörös befutószőnyegért kell elmenni a hátsó kifutóhoz. Ott van 5 'í I