Csillagtaposó [antikvár]

Első verseskötetével jelentkezik Hanácsek Erzsébet. Eddig megjelent költeményeinek és újabb műveinek átfogó válogatását nyújtja át ebben a könyvben a Kedves Olvasónak. Ha figyelmesen - kellő nyitottsággal - vesszük kezünkbe ezt a verseskötetet, azonnal szembetűnik a sorsköltészet elemi ereje. Személyes életének, sorsának legmegrázóbb pillanatait örökíti meg, amely - természetesen - azt is jelenti, hogy kiszolgáltatja önmagát: „Jöttem Anyám ártatlan öléből, / halvány mosollyal rám nézett a Nap. / Sorsom malomkövei őrölték / a szegénység jogán kapott csillagokat. // Följajdult az éhség korgó gyomrunkban, / oltalmat adó sötétből az évek kihűltek. / Az idő hajnalt hozó tájai / oldott fénnyel a tükörből elrepültek." - Oldott fénnyel; „A földből kiforgatott fillér / szüleim bére. / Apámé, Anyámé. / Őseim vére. / Hajnaltól napestig / hajlongtak érte. / Kérges kezük / simította a hajnalokat. / Földig hajolt hátuk / takarta a csillagokat." - A földnek ára. Ezeknek a verseknek a vonulatába tartoznak, de a szülők elesettségét, tragédiáját hangsúlyozzák a következő költemények: „Hajszálaitokat adtátok nekem / minden keserű tettemért. / Berajzolódtatok sejtjeimbe / törékeny létetekkel. / Magára hagyott ház eresze / roskad az idő alatt." - Hagyaték; „Köszönöm Anyám, hogy örökül adtad / a föld tiszteletét, / mely iránt mindig alázattal voltál. // Köszönöm / szívednek mélyét, / hogy megmutattad / virágoskertté rendezett életed. / / Köszönöm / magvakba zárt törékeny létedet. / Kezembe ivódott növénynedvek / őrzik / ágyad nyugalmát / és örökre ezt a rendet." - Örökség; „Lélegzésed lágy hullámain át / szemed sarkán egyre szűkül, szűkül a világ ... / Falak haj szálrepedéseiben büszkeséged / keresett menedéket. / Mit tehetnék még érted?!" - Anyám; „Tenyeredtől született, / a nyár és az ősz ezer ízével / mosolygott ránk / a kamra. / És most, mintha meghalt volna / minden. / A csend is. / Csak az omló vakolat terhe alatt / roskad a polc. / Pókháló-álmukat alusszák / az elhagyott üvegek.