Elefánt a porcelánboltban (dedikált példány) [antikvár]

Azt szokták mondani, amit magyarázni kell, az már egy kicsit szagzik, a jó írás, a jó vers megmagyarázza saját magát. Ha ezt nem teszi, akkor az nem is jó. Ezzel én egyet is értek. Ugyanakkor csak nem mindennapi dolog, ha egy elefánt feltűnik a porcelánboltban. Ezt mégiscsak meg kell magyarázni. Hogyan is van az, hogy egy ember, aki elkezdi az életét mint gépkocsi rakodó, később darukezelő, majd vízvezetékszerelő szakmunkássá műveli ki magát azért, hogy 25 éves korára bűnügyi nyomozó lehessen. 27 évet "tapos" le ebben a nem éppen nyugodt szakmában. Aztán jön az életmód szövődménye, az infarktus, meg a társai. Így éri emberünket a nyugdíj. Az a nyugdíj, amelyről azt mondják, megélni, családot eltartani alig, vagy egyáltalán nem lehet belőle. Ezért következik az autodidakta átképzés, beveti magát az üzleti világba, és 6 éven keresztül a kamionok világában építi ki az új szakmai egzisztenciáját. Emberünk közben rájön, hogy mennyi szépet mulasztott, miközben a törvény szigorú őreként akarta a világot megváltani, jobbá és igazságosabbá tenni. Rájött, hogy hit nélkül milyen nehéz és száraz az élet, hiába a rohanás, ha nem vezet sehová. Életét lelassította, vén őszülő fejjel zenét tanult, kántorságig vitte, és nem restellt napi 300-400 oldalt olvasgatni régi és ma élő okos emberek tollából...