Énekes életem (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Korunkban „divatba jött" az emlékiratok megjelenése a könyvpiacon. Művészek, „nagy emberek" ismertek, vagy kevésbé ismertek - tájékoztatják az olvasókedvű közönséget életükről, pályájukról, érvényesülésükről, kudarcaikról, sikereikről. Legfőképpen ez utóbbiakról. Vannak, akik mással íratják meg - vannak viszont, akik maguk veszik a fáradságot és vetik papírra - őszintén, vagy az „exhibicionizmus" varázsában - mit is csináltak e rövid földi élet folyamán. Hogyan „sáfárkodtak" tehetségükkel? S beszámolójukkal szinte meghosszabbítják életüket, megörökítik nevüket, működésüket azon a területen, ahová tehetségük és tudásuk révén állította őket a Sors. Ez a könyv természetesen nem lehet nagyigényű - olvasói között lesznek, akik soha nem hallották a szerző hangját, sőt azt sem tudják, hogy van (volt) valahol egy Tálas Emő nevű énekes. (Vannak persze, akik még Caruso vagy Gigli nevét sem ismerik - mindez érdeklődés és kultúra függvénye.) A lényeg nem is az, hogy valaki elismert és nagy művész, hanem hogy a kevésbé ismert művész is megtalálja munkájában azt az örömet, amellyel örömet ad hallgatóinak-nézőinek is. Az éneklés öröme kisugárzik a hallgatóságra s tapsra készteti a közönséget. A zenei igény kielégítésére szükség van „ismeretlen" művészekre is, hiszen a „nagyok" számára egyszerűen fizikai lehetetlenség, hogy mindenhová a világon eljussanak. Pl. Puccini Toscája talán minden este színre kerül a világ 8-10 operájában. De egy „nagy" Tosca csak egyetlenegy előadáson tud megjelenni és énekelni. A többi