Észbontó (dedikált példány) [antikvár]

előszó A kötetben szereplő aforizmák, szellemes mondások, gondolatok (divatos francia elnevezéseik szerint: axióma, szentencia, paradoxon, bon mot, maxima stb.) nyugdíjas éveim olvasmányainak hordalékai. Babits írja egy helyütt: "Az ember hagyja átzúgni, átömleni szellemén a könyveket, mint a folyó medrén a vizeket. Az ár jön, lerakja iszapját és megy megint." Nem kerestem különösebben e műveket, mégis mindig (és megfelelő időben) a kezembe kerültek azok a könyvek, amelyekre éppen (és akkor) szükségem volt, s a legjobban illettek pillanatnyi hangulatomhoz. Igaz, hogy az emberek sosem éltek és ma sem élnek a könyvek alapján, de igaz az is, hogy írók és művészek - különösen a legnagyobbak és a legmélyebben gondolkodók - a világ s az emberi élet nagy kérdéseiről hasznos ismereteket közölhetnek. Goethe, Thomas Mann, Dosztojevszkij, Balzac, Sartre és Shaw müvei éppen úgy tele vannak az élet - és emberismeret gyöngyszemeivel, mint Mikszáth, Móricz, Széchenyi, Eötvös vagy Karinthy, Márai, Németh László, Füst Milán, Kassák és Déry Tibor (és még hosszan sorolhatnám a neveket) alkotásai. Különösen két gondolatkör ragadta meg a figyelmemet, a művek íróinak szemléletét tanulmányozva: a világ, a természet és az élet egységként való értelmezése és a gyermekkor szerepének hangsúlyozása. Az elsőt a legfrappán-sabban Thomas Mann fogalmazta meg: " A világban minden kettős, kép és ellenkép, hogy különbséget tudjunk tenni, és ha egyik mellett a másik nem volna, egyik sem lenne. Élet nélkül nem volna halál, gazdagság nélkül szegénység." A kínai bölcsek szerint az élet gyönyörű és borzalmas, szomorú és szép, s a boldogságot a bánattól csak egy gondolat választja el. Seneca azt írja, hogy a fájdalom és gyönyör egymást váltja. Goethe szerint a természetnek nem tudjuk olyan hibáját, mely erénnyé, oly erényét, mely hibává nem változhatna át. Veszedelmes dolog az embereket hálára kötelezni - véli Németh László. A nagy jóság ellen éppúgy védekezni kell, mint a ránk görgő szikla ellen. Pascal szerint