Fehér csillagok [antikvár]

Részlet a könyvből: "Felébredt. Ágya - a felső ágy - és ő maga is, mintha valami sűrű, olajos közegen lebegne. Az éjjelre nyitva hagyott egyik felső ablakon át jeges légáramlatok siklottak keresztül a termen. Fázott, álláig húzta a takarót. Azt hitte, ha mocorog, fölébreszti a többieket. Egyenletesen lélegzett, szuszogott a terem. - Nincs még hat óra, még nincs - suttogta maga elé. Hasra fordult, állát két karjára fektette. Oldalt látta az ablakot: fehér jéghártya fedte be. Az üvegen túl csak a sötétség. Nagyon messze, az éjszakánál is messzebb a szemközti épület folyosóinak bizonytalan fénysorai. Visszazuhant a kábulatba. - Ébresztő föl! - Az ügyeletes az ajtóban állt, fölkattintotta a villanyt. A terem tárgyak, kábán kapkodó emberek halmaza lett. - Reggeli torna zöld ingben! Begyakorlott mozdulatokkal öltözött. Az este csomaggá hajtogatott nadrágot végigterítette az ágyán. Fölhúzta. Lehajolt, kapcát tekert, majd fölpuffadt, fájó lábát beleerőszakolta a csizmába. Az ing melegen simult bőréhez. Kiállt az ágya elé, ahogy a többiek."