Fekete barázdák (dedikált példány) [antikvár]

Lektori jelentés helyettÖröm arról írni akit az ember tisztel.Barcs János több mint harminc éve van jelen a magyar irodalmi életben. Nincs olyan napilap, megyei újság, hetilap, irodalmi folyóirat, mely ne közölte volna valaha verseit. Pedig ez a harminc esztendő nem volt könnyű a hajdani bokszoló és sztahanovista kőműves számára. Az írás egyetlen pillanatra sem csábította el a választott szakmájától, a kőműves mesterségtől, s ha van még ma Magyarországon munkásköltő, akkor ő a sző klasszikus értelmében az.Munkás ma is.És költő.Vagyis ahogy indíttatását megnevezhetjük: őstehetség.Igaz, az idők folyamán mindkét szó fénye megkopott kissé. Egyiket sem divat ma már hangoztatni. A költő, ha munkás is volt valaha, régen értelmiségivé alakult, és az őstehetség se pallérozatlan, "írom-vers-ahogy-jön" kabaréfigurája ma már.Így Barcs János sem.S ha verseiben itt-ott találunk is esetlegességeket, nem végleges művészi megoldásokat, átgondolatlanabb költői képeket, henye rímet, biccenő ritmust, azt nem tehetsége, de munkás-volta számlájára kell írnunk. A kőműves állványokon falazás, vakolás közben jókedvűen fütyülni lehet, énekelni is vidáman: verset írni azonban nem igen. S a versírásra nem elegendőek az ebédszünetek, sem a fárasztó műszak utáni órák.