Fényáradás (dedikált példány) [antikvár]

VÁNDOROK Elhagytuk már a hervadt kerteket, a halk esőt s a fonnyadó avart. Hé-hollá-hillá-hó! A szél fehér mezőkre kergetett: előttünk mindent jég és hó takart. Az éj hideg volt, mint a kék acél — holdfény piroslott vágyainkon át. Hé-hollá-hillá'hól Saturnus gyűrűjén zenélt a szél s az égre fújta lábaink nyomát. Mögöttünk messze elmaradt a mult: köd fedte, mint egy éjbe tűnt öbölt. Hé-hollá-hillá-hóí Árnyékunk hóba, jégbe, fagyba nyúlt, de homlokunkon csillag tündökölt. És vitt a szél: kint ég és föld között sodort az éjben, mint a pelyheket. Hé-hollá-hillá-hó! Az ég felettünk gyászba öltözött: titkolta már, hogy holdat rejteget. Vihar támadt és zúgva jött nekünk. A szél dobolt. Arcunkba jég akadt. Hé-hollá-hillá-hó! Kiáltottunk, de hangunk ködbe tűnt -nem volt fedél a tágas ég alatt.