Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
8
Péteri Miklós
Gellért-hegyi kilátás 1957 tavaszán
Lábaim alatt a Gellért-hegy sziklái
Sötéten bámulnak le a vén Dunára,
A háttérben pedig -mint a múlt árnyéka-
Még mindig büszkén áll ősi Buda vára.
Alattam a város, a házak, az utcák
Olyan az egész táj, mint nyitott könyv, melybe
Fekete betűkkel, gyászoló betűkkel
Éppen most íródik a kor történelme.
Tavaszodik ismét. Zöldülnek a bokrok,
A rügyező fákon madárének csendül,
Üde, friss illatot hoz felém a szellő,
Hófehér pillangó vidám táncra perdül.
Felragyog a város az arany napfényben.
Ez az én otthonom, az én Budapestem!
Nézem megbűvölten, és arra gondolok,
Milyen szerencse, hogy éppen itt születtem.
Aztán, hogy hirtelen északnak fordulok,
Elborul az égbolt, közeleg az orkán!
Ott a túlsó parton sunyin és sötéten
Ül a vörös csillag az Országház tornyán.