Fohászok virradatért (dedikált példány) [antikvár]

ELOSZO Magamról nincs mit közöljek. A versekhez nem kell kommentár: vagy célt érnek és képpé, hangulattá, érzéssé, gondolattá lényegülnek át a képzelet és a teremtő indulat útján, vagy pedig visszhangtalanság lesz a sorsuk. Természetesen nem hiszem azt, hogy a versek értékét fokozná vagy csökkentené az, hányan olvassák és hányan utasítják el meg nem értéssel. Az olvasók elé kínált kás sorsába a szerző már nem szólhat bele, mert a szöveg önálló életre kel, hogy kapcsolatot teremthessen a lét emberfölötti körével a megvilágosult lélek szabad birodalmában. Bár tudom, erre a befogadásra nem mindenki és nem egyformán képes. A kötetnyi vers talán azért jó, mert néha elegendő egyetlen rész kulcsát megtalálni, hogy a többi is megnyitható legyen. Aki verseitnmel azonosulni tud, átélve, átérezve azok hangulatát, gondolatvilágát, indulatait, az nem engem, hanem lelkem ismerte meg, és ez éppen elegendő. Nekem annyi közöm van hozzájuk, hogy nekem kellett megélnem, megszenvednem vagy boldogan elfogadnom az életnek mindazon adományait, melyek nélkül nem tehettem volna szert azokra a tapasztalatokra, melyek módot adtak arra, hogy megszólaltassam a lélek meghívását az ihletettség szertartásaira. Aki átéli és átérzi e versek világát (melyek nem a valóságot, hanem a megélt valóságot, nem a múltat, hanem az emléket, nem a jövőt, hanem a lehetségest és elképzelhetőt jelenítik), abban az a teremtő indulat ébred fel, melyben lelki jóbarátokká lehetünk. Bizalommal, hogy vannak ilyenek, ez ad vigaszt I''