Furcsa pár-beszéd (kétszeresen dedikált példány) [antikvár]

Előszó és bevezető helyett egy történet. Néhány napja félelmetes látványban volt részem. Az Orfűn is átfolyó Toplica patak folyásában és a partjain tekergő turistaúton futottam a Lóri kulcsosház irányába. Alig száz méterre voltam a Vágottpusztára vezető út elágazásától, amikor a patak túloldalán álló, hatvan-nyolcvan évesre saccolt bükk dőlni kezdett, gyökereit recsegve-ropogva kiszakítva és széttépve, roppant súlyánál fogva kidöntve, és maga alá temetve a tőle mintegy négy-öt méterre álló, hasonló korú, termetes bükköt. Rettenetes zuhanással dőltek keresztül a Toplicán, ágaik által egymásba gabalyodva csapódtak a földre, lekaszabolva a dőlés irányában lévő más fák ágait. Ott hevertek előttem, mint két lövést kapott óriás. percekig álltam az évtizedeket megért, egyik percről a másikra kimúlt famatuzsálemek előtt, megbabonázva. Már láttam magam előtt az ügyes kezű erdészeket, már hallottam a láncfűrész fülsiketítő hangját, és láttam a bükkök méretes darabokra vágott törzsét és ágait. Sorsuk beteljesült. Pár nap múltán ismét arra futottam. A hatalmas fák még mindig ott hevertek, egyfajta természet formálta hídként, mintegy egymást erősítve, és láttam, ahogy a Lóri felől Orfű felé tartó erdőjárók billegve egyensúlyoznak át rajtuk a Toplica egyik partjáról a másikra.