Gátszakadás (dedikált példány) [antikvár]

A le nem írt történetek elvésznek, s olyanná válnak, mintha meg sem történtek volna! Józsi barátom emlékére A folyó délelőtt rontott a falura, hatalmas erővel. Felső folyásától jött a riasztás: készüljetek emberek, hét, nyolc perc múlva odaér az ár! Valaki félreverte a harangot, de a nagy sietségben szinte senki nem hallotta. Mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, mentette a menthetőt. Czakóné Borbála a majorságot kapkodta össze, s dobálta fel őket az óltetőre. Utána a pajtába sietett, ahogy csak fájós lábai bírták. A kicsi borjú oda volt kötve a jászolhoz. Elkötötte és sietve ment vele ki az utcára. Megkérte az ott őgyelgő szomszéd gyermeket, hogy vigye át Török Jánosékhoz. Nem sok ideje maradt már ezután. Az ár még annál is hamarébb odaért, mint ahogy jelezték. A folyó Czakóék házától kétszáz méterre egy kanyarban rengeteg mindent púpozott össze éveken át egykupacba. Ebből lett a baj. A napok óta zuhogó eső háromszorosára, négyszeresére duzzasztotta a vizet. A ház magasságú hordalék nagyon az útjában állt. Nekirontott a balparti gátnak és pillanatok alatt átszakította. Félelmetes sistergéssel, bömbölve tört ki szűkké vált medréből. Átvágtatott a kerteken, házak udvarán, s rohant, egyre csak rohant tovább. Elsodorta, vagy magába nyelte azt ami útjába került. Kerítéseket döntött ki sorba, s rakta őket oda, ahová jólesett neki. Mint egy óriás marokkójáték pálcikái, úgy meredeztek a szétszaggatott kerítéslécek összevissza. Rengeteg mindenféle ócskaság, műanyag palackok, edények kavarogtak, táncoltak a zavaros vízben. Ráncos farönkök bukdácsoltak fel-alá, hol meglódulva, hol fennakadva valamiben. Valamelyik fűrésztelepről rabolta el őket az ár. Szörnyű látvány volt, ahogy a sáros, szennyes víz a portákba belemart. Ahol csak átrohant bőszen, azt a kertet sem kímélte. Beterítette mindenféle mocsokkal.