Gondolatok a lomtárban (dedikált példány) [antikvár]

ELŐSZÓörülhet sorsának, aki írói műhely közelében él - és százszorosan örülhet, aki rendre részese is a gondolatok megtestesülésének. Idővel úgy érzi innen az ember, övé is egy-egy alkotás, szép kincslelet, gyöngyszem; övé is, amit emlegethet, kölcsön kérhet, amivel dicse-kedhet-büszkélkedhet ország s világ előtt.így vagyok ezzel most én is. Itt következik harmincnégy írás, harmincnégy rajzolat, ecsetvonás, villanófény a közdolgainkról, megannyi rettentő tanulság", Vörösmartyval szólva - nála könyvtár, itt lomtár a töprengés tere: harmincnégy aprócska tényképet őriznek sorban e lapok forradalmakkal felérő, ám csendes jelenünkről. Csaknem valamennyi születésénél, előhívásánál ott voltam, ott tébláboltam, csupa ismerős mű, kedves lom", némelyiket elsőnek vettem kézbe; csoda-e hát, hogy most szívesen látom így együtt őket, rendezve, csokorba szedve, s mint közös termést ajánlom, jó szívvel bizony!Okom erre még másért is akad. Egy elfelejtett műfaj ébresztgeté-se történik itt, s nálunk naponta a Magyar Nemzetben, ahonnét valók; valaha, a nyomtatott sajtó bölcsőjénél egészen a közeli múltig a hírlapi tárca a legrangosabb helyeket érdemelte ki az újságok oldalain, ma meg csak megtűrt többnyire, sajnos fontosabb lett nála a viszály, a biznisz, a gyilok. A szép szóra immár alig van piac! Az okos szóra, a tiszta hangra. Mondják: ma mást kér a vevő. Holott úgy írni a világ megrázkódtatásairól, korszakos átlényegülésekről, közösségi és egyéni drámákról, sorsokról, jelenségekről, a közjóról netán, politikáról és demokráciáról, hatalomról és pénzről, fényűzésről és nyomorúságról - hadováról" és böjtről" -; úgy írni világosan, szépen, értőn, s igazul főként, hogy az eljusson a szívhez is, ne csak az észhez: ez volna a dolgunk!Mindig örülök, ha látom, hogy az utánunk lépdelő nemzedékből valaki ezzel próbálkozik. Úgy, mint itt is. És őszintén hiszem, hogy végigböngészve e kötet sorjázó gondolatait, elmerengve némelyeken arra juthatunk, hogy érdemes volt megmenteni azokat a tiszavirágélettől, a napilap csupán percekben mérhető halhatatlanságától. Meg arra, eltűnődve lomtárak-könyvtárak üzenetein, hogy a reformkor óta izgató kérdést, amit a költő föltett - miként is megy a világ elébb? -átcipeljük az ezredfordulón.Q^jjor