Haragvó vizek (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből:"A szél valahonnan harangkongást hozott, szaggatott, ijedt üzenet volt, valami nagy veszedelemről. Fölerősödött, megszakadt, ahogy a vihar kavargó ereje sodorta. Egy oldalra ütött a harangnyelv, mert nem zúgott az érc, csak mint a kalapács verése csattogott."Nagy romlás lehet - nézett bele a gyorsan szálló sötétbe Kenéz Mihály volt révész, kirekedt halász, a Kenderér-fok magányos tanyájának egyedüllakója. Szemével kereste a fellobbant tüzet, szélvészes éjszakák legnagyobb pusztítását náddal borított házfedelek öreg falvaiban. Csontkaparó hideg volt. A feltámadt idővel meg egyenesen dermesztő. Vert a harang, mindig a féloldalára és növekedett a nyugtalanság az öregben, mert jó a csend, különösen nehéz időkben; megnyugvás a messze, ha sűrű zaklatás éri az élőt, de bajban egyedül...Összeborzongott. A ványadozó bőrbekecs felfeslett hézagai közé bebújt a hideg. Két kezét is kékre-vörösre marta. A tanyakörnyék szokatlan népes lett egyik pillanatról a másikra. előbb a mezei apróságok csapata zörgette meg a száraz bokrokat, s a kint telelő tengeriszár sorait, majd vágtatni kezdtek a télibundás őzek és a zörgés zaja betöltötte az egész tájat. A mindig óvatos gyenge vadak törtek rendezetlenül az ismeretlen felé, olykor még egy-egy rekedt, ijedt bőgés is kiszakadt a torkukból."