Hit és vergődés (dedikált példány) [antikvár]

Amikor az ember élete utolsó éveit tapossa, rákényszerül arra, hogy elszámoljon a lehetőségek adta megoldások eredményeivel és kudarcaival. El kell mondja mindazt, amit egyéni, közösségi és eseti kapcsolódásában hasznosnak, továbbadásra méltónak vagy riasztónak talált. Úgy gondolom, hogy az öregkor nemcsak szenilitást, hanem a tapasztalatok tárházát is jelentheti, olyan útjelzőket, irányokat, amelyeket a fiatalabb nemzedék jelenleg talán kigúnyol, de az évszázadot átölelő tudat- és érzésvilág, az utókor számára lehet még hasznos. Talán nem érdektelen az egyén szerepe és sorsa az élet kérdéseiben és történéseiben. De hát mit szabad, vagy mit kell elmondani? Azt, hogy sok a mocsok az ember életében? Ez lehet egy Parainesis mondanivalója? Vagy tapogassam végig a családom életét? Az utat és a lehetséges jövőt? Formáljam széppé a csúnyát? Mivel ők az én szeretteim, meneküljek kegyes csalásba? Semmiképp. Csak az igazat szabad elmondani. Talán pozitív" és negatív" példaképeivé válnak az olvasónak is, mint nekem?