Ilyen a világ III. (dedikált példány) [antikvár]

^ ifyen a vifágJ Előszót helyettesítendő, e kötet kiadója egy régi méltatást kíván tnegjelentetni ezen a helyen, csak azért, mert annak megállapításai ma is helytállóak. A méltatást Márfíy Attila, az ausztráliai és újzélandi magyarok egyetlen hetilapjának tulajdonosa, feleló's szerkesztője és kiadója írta 1991-ben, és azért jelenik meg itt, mert ugyanezen évben megjelent írásokkal kezdó'dik ez a könyv. Csapó Endre köszöntése 70. születésnapja alkalmából köszöntjük lapunk fó'szerkesztójét Nincs szükség elbújtatni az évforduló sorszámát, mert aki személyesen ismeri vagy írásait olvassa, íígysem hiszi el, hogy Csapó Endre mögött hét évtizednyi emberöltő áll. Ha van friss szellemű, lelkileg és fizikailag egyaránt ereje teljében lévő főszerkesztője a magyar nyelvű sajtónak, akkor ő az, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője. Ám Csapó Endre nem csak e végett tekinthető kivételes helyzetben lévó' főszerkesztőnek. Mert aligha van mégegy magyar lap, amelynek szerkesztőségi kollektívája oly egységes tisztelettel és szeretettel tekintene doyenjére, mint a Magyar Elet kiadói, munkatársai. De, ami talán még ennél is többet mond: aligha van mégegy olyan főszerkesztő, aki oly egyértelmű köztiszteletnek örvendene olvasói körében, mint Csapó Endre. És itt nem csak a nagyműveltségű írástudó ember szakmai tekintélyéről van szó ! Más kérdés, hogy hol máshol készülhetne, mint Ausztráliában az a magyarnyelvű hetilap, amelynek címoldalán a főszerkesztő' tudta és beleegyezése nélkül jelenhet meg egy őt méltató írás. Merthogy ehhez beleegyezést nem kapnánk tóle, az közismert szerénysége okán bizonyos. Persze, nem csoda, hogy olvasóink közül sokan még ma sem tudják, hogy végső formáját a mel-boumei szerkesztőségben nyeri el az újság. Nem csoda, mert a főszerkesztői rang Csapó Endre esetében nem csupán egy titulus. Amióta főszerkesztóTcént Csapó Endre neve jegyzi a Magyar Életet (s ennek megvan már vagy kilenc éve), azóta lapunk karaktere, profilja és szellemisége akkor is magán viseli keze nyomát, ha történetesen egyetlen sorral sem jelentkezik a hasábokon. Csapó Endre azonban kifejezetten termékeny író. Mondhatni, katonás fegyelmezettséggel teljesíti az önmagára kirótt penzumokat. Ráadásul a legnehezebb újságírói műfajjal, az elemző publicisztikával jegyezte el magát. Annak a műfajnak lett méhán elismert művelője, amely műfaj a legkevésbé sem tűri a mellébeszélést, a köntörfalazást. Ebben a műfajban nevükön kell nevezni a dolgokat, ebben a műfajban állást kell tudni foglalni olyan nyitott, „cseppfolyós" kérdésekben is, amelyekre a választ elodázza vagy esetleg már a cikk megjelenésekor megválaszolja a történelem. A politikai újságírás legkeményebb műfaja ez: nyílt, egyenes beszédet követel, amit hosszú távon csak nyílt, egyenes jellemű ember képes sikeresen művehii. Aki maga is tollforgató, az tudja, hogy micsoda kurázsira van szükség ebben a műfajban, minden cikk megírásakor. Csapó Endre hétről-hétre eleget tesz ennek a kihívásnak, vállalva az esetleges tévedés kockázatának ódiumát is. És immár több évtized lapszámai bizonyítják, hogy Csapó Endre kivételes bölcsességgel volt képes mindenkor átvilágítani a nemzetközi politika, vagy a „távoli haza" legkuszább történéseit is.