Innen s a mindeneken túl (dedikált példány) [antikvár]

Hunyorgó szemmelkarba tett kézzel nézni a szürkülő horizontot, a semmittevés, az unalom, tévéelőtt fojtogatni elintegető időnket, lassan ölő méreg. Kéjenc szörny, mely fogaiközé nyeli kapálódzó, elhaló áldozatát. Rád törő gyilkos, aki szorítja nyakadon ahurkot. Kapkodva levegő után meddig bírod még az ellenállást? Utolsó rándulásodra figyel, hogy kezdhesse kirablásod. Míg a temető csöndjében végre pihensz, szétszórhassa kimért időd meddő harácsolásait.De nem hagyom mindig konok magam, ameddig szívem hűtlenül nem kontráz. Belekezdek e tizenhatodik könyvembe. Ledorongolom az útonálló lehetetlenítőket. Még a készlet tart, rakosgatom témáimat a kétszázadik oldalig. Merészségem kihívás a sors ellen, de megkockáztatom.A magát hajszolórohanó tömeg keveset, egyre kevesebbet olvas. írhatna, van tehetsége hozzá,de fanyarul legyint a kolléga: minek, úgysem lapoz bele senki.A kis fizetésű professzor meg azért jajong: kevés a jövedelmem, új kiadásokatnem vásárolhatok foghíjas állványaimra.Kevés iskolának van könyvtára. Inkább azokat dicséri a közvélemény, aholcomputerekkel szerelték föl az osztályokat. Hisz fontos, hogy a mai gyerekhasználni tudja a jövő gépeit, mert a holnap rájuk épül. Hosszú szellemi műveleteknek percek alatt birtokába juthat.De a mindenkori kultúra és minősége, a tej föle, a kiugrás az átlagból, az elitnívón maradása mindig is a könyveknek köszönhető. Költőknek, fantáziadús fogalmazóknak, kiknek szívük is adatott hozzá.Az alkotás messze több, mint a raktárból gombnyomásra előálló szövegkészlet. A régi suszter lábra méretezve dolgozott, a gyári, ha szép is, csak tömegáru.A billentyűk halmaza csak összerak, töredékesen fölszedi a szükségeset, míg aszabad, esetleg szabálytalan kompozíció önálló, meghökkentő, elbűvölő mű.Kórházakelsuhant eseteiből micsoda gyűjteményt hozhatna össze a kórházlelkész. Idegtépő, hajmeresztő okulásokkal. A harmincadik oldalnál azonban fáradtan tolnánk odébb megfigyeléseit. A kín is egyhangúvá válhat. A változatosság gyönyörködtet - tanítja az ólatin közmondás. Vidám és tragikus egymás mellé tévefokozzák a hatást. A só magában ehetetlen, de oldva ízt ad a levesnek.