Kardélen (dedikált példány) [antikvár]

Megrendülten veszem tudomásul, hogy napjainban is milyen élesen pontosak ezek az 1939-ben leírt Németh László-i sorok: "A kultúra: feladatok és megfelelések. A világ megszorít s mi helyt állunk. A művével az egyes ember vágja ki magát: művészetével az egész nemzet". Vagy: "Egy kis nép nem találhatja meg a feladatát, csak önmagában. Lenni, növelni a kohéziót, elkészülni a pöröly alá, hogy ha összenyomódik is, de megmaradhasson önmagának: ez a kis népek igazi feladata, és ez az íróké köztük. Az európai koncepciók közül, akármelyik győz, akik ránk hozzák, akik megértik, akik "belénk verik": aligha lesz sok köztük a magyarsághoz. Én nemigen tudom másnak elképzeli egyik európai megváltást sem, mint magyarságunk nehéz próbájának. Elkészülni és elkészíteni rá: lehet-e magyar írónak ma nagyobb hivatása? Megtapasztalva, hogy az írótársadalom egy hangadó része miként fordít hátat a magyar valóságnak, pontosabban a néplélektől s karaktertől idegen hamis valót kreálva-sugallva, a gyökértelenség kultuszát propagálva műveli összes művét, nincs ok reménykedni egy új szellemi nemesség kialakulásában. Mármint, ahogy Németh gondolta a noblesse oblige-t, csakhogy éppen fordítva: a nemesség kötelez helyett, nemes, aki elkötelezi magát, s tovább idézve Németh Lászlót: "Egy új felelősségtudat ébredését jelenti ez a három szó... az író még reménykedik, hogy rímek és regénykeretek mögé sáncolhatja el magát. A szellem embere vállalja az irodalmon túli világot, s a tájékozódás szorongásait. A nemes pedig már magatartás és akarat új lovagrendjébe akar tartozni, s nem ismer privilégiumot, mely a történelmi feladat és a személyes példa alól felmentené... Mint ahogy a középkor a remete ideált a lovagira, úgy cseréltem fel én a történelem nyomása alatt ideálomat. A vallás a régi maradt, de annak, ami magányos ima volt, meg kell mutatnia, hogy élet is tud lenni, kard és modor."