Kinek a bőre? (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Előző kötetem, a Halhatatlan villanások - halhatatlan rejtőzködők megjelenése óta sem hagytam fel a gyűjtögetéssel, viszont akik az említett művet nem olvasták, azoknak meg kell ismerniük, miben is áU gyűjtőmunkám lényege. Következésképpen az ottani Előszóból átemelem ide, amit feltétlenül tudni érdemes. Tehát: »Mindnyájunknak, akik valamilyen mértékben vonzódunk az irodalomhoz, megvannak kedvenc olvasmányaink és bennük ugyancsak kedvenc irodalmi hőseink, legyen szó akár regényről, akár elbeszélésről, ám éppígy lehet az illető mű verses alkotás is, hogy csak a János vitézt vagy a Toldit említsem, de ugyancsak szóba jöhetne bármelyik nagy verses eposz valamely meghatározó szereplője is. Általunk választott, szívünkhöz közel álló irodalmi alakjaink - valljuk be - javarészt rokonszenves, netán szép, többnyire okos és folytathatnám. Röviden úgy mondhatni: pozitív figurák. Velük sokkal könnyebb lelkileg azonosulnunk, mint gonosz, csúnya (netán mindkettő), buta és egyéb negatív tulajdonságokat sorjáztató szereplőtársaikkal. Számtalanszor találkozunk viszont olyan könyvbéli személyekkel, akik sem ilyenek, sem olyanok, vagy éppen ilyenek is, olyanok is, de közös sajátságuk, hogy az irodalmi művön belül többnyire szinte súlytalanok, az a »se nem oszt, se nem szoroz« fajta. Majdnem azt mondhatnók, tulajdonképpen mindegy, benne vannak-e a könyvben vagy nincsenek. Ez igazságtalanság lenne, mert úgynevezett epizódszereplőkre mindig is szükség volt és van, még ha tudjuk is, hogy nyomatékuk, jelentőségük magától értetődően változó; ráadásul számos esetben bebizonyosodik, hogy igenis döntő fontosságuk van a mű egy részének vagy éppen egészének kimenetele szempontjából. De pontosan azért, mert kis szerepek, mert nincsenek oly részletesen »kimunkálva«, mint (jó esetben) a főszereplők, adnak módot arra, hogy magunk próbáljuk »felöltöztetni« őket saját habitusunk és fantáziánk szerint. Rejtőzködő szereplőknek is nevezhetnénk őket, hiszen (viszonylagos) jelentéktelenségükben csupán egy vagy néhány villanásra jelennek meg előttünk, aztán visszasüllyednek, beletűnnek a sötét háttérbe, rendszerint úgy, hogy többé nem is találkozunk velük.