Kulcsra zárt emlékezet (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből: - Mondjad, balga lélek, mondjad! - csukta össze imakönyvét Muzsay József, és orrnyergén ülő szemüvege mögül korholóan pislogott feleségére. Muzsayné, született Kaszab Zsuzsanna a stelázsihoz támasztotta a nyújtófát, melyet hetente háromszor vett kézbe. Egyszer a cérnametéltet, másodszor a laskatésztának valót nyújtotta el, harmadszor pedig - a heti sorsjegyhúzás napján - férjének magyarázta meg vele, hogy milyen feleslegesen pazarkodik szűkre szabott fillérjeikből megtenni a szerencseszámokat, mert a magasságos úgysem a szegény embert forgatja ki a kerékből. - Nem adom fel a reményt, Mama - motyogta a volt szatócs. - Majd feladod te, ha eltöröm rajtad a nyújtófát! - Ne tedd, Mama, ne tedd! Mihez kezdesz a sodrófa nélkül? Se laska, se veszekedés... A bátorságból is, meg a lehetőségből is ennyire futotta Muzsaynak, mert Zsuzsika a lapítóval kiverte a kezéből az imakönyvet. - Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... - mormolta József hangtalanul, majd visszakuporodott a rozoga fonott székbe, és vágyakozva nézte a felhőket. Hogy mennek... hogy menne ő is, csak ide át, a Maróthy utca sarkára, Varjú Zsiga italozójába, lehörpinteni egy pohárka karcost, de már nincs meg a rávaló. Megköszörülte kiszáradt torkát. Lehet, hogy az asszonynak van igaza? - De a remény! A reményt nem szabad feladni.