Majd holnap szeretjük egymást (dedikált példány) [antikvár]

Részlet a könyvből: Akkor leszel az enyém, amikor akarom! Nem pontosan ezt akarta mondani. Sohasem mondjuk pontosan azt, amit mondani akarunk. De nem is volt messze attól, amit gondolt. Ha olyasmi szalad ki a szánkon, amit nem akarunk kimondani, gyakran gondolatainkat áruljuk el. Nem is volna természetes, ha ez az emlék ma nem tolulna fel benne. Szinte magához idomítja az embereket ez az állandóan változó táj, melyre a nap meg a felhők fény-árnyékmintákat festenek szüntelenül. Még a legszebb napsütésben is akad az égen egy-egy felhő, árnyéka végigvonul a mezőkön: élesen elhatárolt szélű, gyorsan suhanó sötét folt... Amint elhalad, előbukkan a nap. Errefelé mintha százszor is felkelne naponta. A tájon az ég uralkodik, s rajta a nap: a fekete, sík föld átengedi neki a teret. De ha az egész felhős és rohanni látszik, s féktelenül fütyül a zöld gabonatáblákat fodrozó szél, a föld szilárdabb, megnyugtatóbb, mint máskor. Olyan, mint egy zúgó patak medre. A becsületesség, hűség földje ez, ahol senki sem akar hátat fordítani a múltjának.