Majdnem halott újságíró nem hazudik (dedikált példány) [antikvár]

ElőhangképszóAzt hiszem, indulásnak tartozom a cím magyarázatával. No, szóval ezt a könyvet - legalábbis a megjelenés szempontjából - kissé sajátosra terveztem. nevezetesen: ha minden a saját terveim szerint alakult volna, akkor én már július 13-án nem a Földön bolyongtam volna, hanem odalent, Belzebub atyánál, a jobb kilences üstben, amelyre előzetes helyfoglalással igényt tartottam. Eszerint éltem, eszerint írtam a könyvet, és eszerint próbáltam háromszoros túlbiztosítással öngyilkos lenni. Minden sikerült, csak az öngyilok nem. Pedig már a temetésem meg volt szervezve, a búcsúbeszédek elmondóival is megegyeztem, sőt, az a videofelvétel is elkészült, amelyet saját temetésemen megnyitóbeszédként elmondani szándékoztam. De közbejött néhány hülye apróság. Egy: hiába vettem be a halálos adag sokszorosát egy szívlassító-megállító szerből, hiába vágtam fel az ereimet - a kettő közömbösítette egymást, amennyiben a gyógyszer csak nagyon lelassította a szívműködést és a vérkeringést, és így négy és fél óra alatt sem sikerült elvéreznem... Jó, vesztettem annyi vért így is, hogy annak már illett volna halálosnak lenni, de megint csak belepofázott a sors az ügybe, és pont a Fiumei úti nagy traumatológia volt aznap reggel a felvételes, oda vittek a mentők, igencsak sokk-közeli állapotban. Utólag ottani orvosok, nővérek elmondták, hogy abban az állapotban, amelyben bekerültem, egy közepes felszereltségű vidéki vagy fővárosi átlagkórházban nemigen maradtam volna életben. Náluk igen. Hát ez az. Ráadásul közben félig már csak leértem a pokolba, de már a kapuban várt a Bubi bácsi (tudják, a Belze), és négy marcona őrző-védő legény társaságában közölte: "Fiam, itt a jövő héten lesznek az üzemi tanácsi választások. Ahogy ismerlek, egy hét alatt frakciót szervezel, és megbuktatsz. Hát egy frászt jössz be, mars vissza!"